Őrült magyarázattal állt elő a Fidesz, miért dobták ki Erdélyben az ellenzéki levélszavazatokat

Sosem találod ki, kit vádolnak vele.

Ahogy arról beszámoltunk, egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak Romániában.

A bezsákolt szavazólapokra egy illegális hulladéklerakatként használt üres telken találtak rá, az építkezési hulladékok törmelékkupacai között.

A szavazólapok már ki voltak töltve: az ellenzéki koalícióra illetve a Mi hazánkra húzták be rajtuk az ikszet.

Ha még nem láttad, >>ITT NÉZHETED<< meg a helyszínen készült videót.

A botrányos eset után a DK azt követeli, hogy semmisítsék meg az összes határon túli levélszavazatot, Márki-Zay Péter pedig arról beszélt, hogy a jogászaik már dolgoznak a következő lépésen.

Az eset után több órával egy elképesztő közleményt adott ki a Fidesz, amelyben a baloldalt (!) vádolják azzal, hogy ők dobták ki és égették el a rájuk beikszelt levélszavazatokat.

A Fidesz közleményét a honlapjukról változtatás nélkül idézzük:

„A kétségbeesett baloldal minden aljasságra képes

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal választási csalással kapcsolatos vádaskodásaira

A baloldal kétségbeesésében mindenre képes. A baloldal a magyar rendszerváltás óta éppen a legsúlyosabb választási csalásokat követi el a Bajnai-féle teljesen illegális DatAdat adatbázissal, és most a külhoni magyarok szavazatainak megsemmisítését akarják elérni.

Nincs két baloldal, egy baloldal van, a Gyurcsány-Bajnai-féle baloldal minden aljasságra képes, 2006-ban tévészékházat gyújtottak fel a hatalom megtartásáért, most szavazólapokat.”

Kapcsolódó cikkeink:

RENDKÍVÜLI: Erdélyben egy zsák kidobott ellenzéki szavazatot találtak egy szeméttelepen (+videó)

.

A DK követeli: Azonnal semmisítsék meg az összes határon túli levélszavazatot!

.

Márki-Zay a kidobott szavazatokról: Jogászaink már dolgoznak a következő lépésen

.

Valódi Hírek