Hatalmasat hazudott Varga Judit – Nyilvánosan cáfolták a blődségeit

Sőt, meg is akarták őket büntetni .

Az igazságügyi miniszter szerint a magyar kormány semmilyen uniós segítséget nem kapott a „migráció megállításában”.

A Lakmusz.hu tényellenőrző oldal azonban megírta, hogy az állami szerveknek is bőven jutott abból a

45 milliárd forintnyi támogatásból,

amelyet 2014 és 2020 között magyar menekültügyi és határvédelmi fejlesztésekre adott az Európai Unió. Varga Judit a Lakmusznak azt írta, posztjában kifejezetten

a fizikai határzárra, a déli határszakaszon felállított határkerítésre utalt,

amelynek a megépítését valóban nem támogatta pénzzel az Európai Unió.

„A valóság bekopogtatott Európa ajtaján. Mondvacsinált jogállamisági viták helyett most valós problémákkal kell foglalkoznia a brüsszeli elitnek” – indította Varga Judit igazságügyi miniszter március 23-án, egy nappal a brüsszeli NATO- és EU-csúcs kezdete előtt közzétett Facebook-bejegyzését, majd így folytatta:

Mikor a nemzetközi egyezményeket követve megállítottuk a migrációt, a magyar kormány semmilyen segítséget nem kapott” az Európai Uniótól.

Sőt, meg is akartak büntetni minket hosszú évekig.

Varga Judit a 2015-16-os migrációs válságra utalt, amikor Magyarország különutas politikát választott a többi EU tagállamhoz képest, és határkerítés építésébe kezdett.

Azóta is vissza-visszatérő eleme a kormány kommunikációjának, hogy Brüsszel ideológiai alapokon bünteti Magyarországot, amiért a kormány szigorúbb menekültpolitikát folytatott a főként Közel-Keletről érkező menedékkérőkkel szemben.

Ebben a keretben értelmezik az Európai Unió Bíróságának azt a 2020. májusi ítéletét is, amely szerint a magyar kormány 2015-ben a tranzitzónák létrehozásával uniós jogot sértő módon alakította át menekültügyi rendszerét.

A magyar kormány álláspontja, hogy hazánkat olyan jelentős migrációs nyomás érte, hogy a határkerítés az egész Unió védelmét biztosította. A kormánytagok tehát rendszeresen hangoztatják, és Varga mostani nyilatkozatának is az a fő állítása, hogy

az EU cserbenhagyta Magyarországot,

és nem támogatta a többi tagállamnak is kedvező határvédelmünket.

Ez azonban nem felel meg a valóságnak. Az Európai Unió a 2014-2020-as költségvetési időszakban jelentős összeggel támogatta a magyar határvédelmi erőfeszítéseket. Az Európai Bizottság oldalán elérhető tájékoztató anyagból kiderül, hogy mennyivel.

A 2014-2020-as időszakban

az EU 110 millió eurót folyósított határvédelmi, belbiztonsági és a migrációval kapcsolatos feladatok támogatására.

A menekültválság miatt Magyarország további négy alkalommal kért és kapott sürgősségi segélyt az Uniótól. A hazánkat érintő migráció kezelésére 2014 és 2020 között

összesen tehát 137 millió eurót, azaz mintegy 45 milliárd forintot tett elérhetővé az EU.

A cikk ráadásul kiemeli, hogy a 2015-16-os migrációs válság során Magyarországnak jelentős nyomással kellett szembenéznie, ezért az Unió pénzügyi támogatást is nyújtott az elmúlt években.

Ebből az összegből civil szervezetek, alapítványok, magáncégek mellett jelentős részben állami szervek is részesültek. A részletes összesítésekből láthatjuk, hogy a vizsgált időszakban a legtöbb forrás az alábbi szerveknek jutott, többek közt a tranzitzónák, az idegenrendészeti őrzött szállások és a befogadó állomások infrastruktúrájának feljesztésére:

  • Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal: 988 millió forint
  • Országos Rendőr-főkapitányság: 2 milliárd 700 millió forint
  • Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság: 2 milliárd 589 millió forint

A Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapon kívül jutott határvédelemre egy másik uniós alapból, a Belső Biztonsági Alapból (International Security Fund) is. Ebből is több állami szerv kapott uniós támogatást:

  • az Országos Rendőr-főkapitányság: 10 milliárd 807 millió forint
  • a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal néven működő Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság: 292 millió
  • és az állami tulajdonban lévő Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.: 183 millió

Varga Judit az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályán keresztül reagált a Lakmusznak. Levelében, amelyet a lap teljes terjedelmében közöl, azt magyarázza, hogy Facebook-bejegyzésében a fizikai határzárra, a déli határszakaszon megépített határkerítésre utalt.

„Az illegális migrációt a kerítés, a kizárólag magyar költségvetésből finanszírozott fizikai határzár állította meg 2015-ben, amelyet az Európai Unió egyetlen eurócenttel sem támogatott és az elmúlt években is következetesen megtagadta a határkerítések finanszírozását” — fogalmazott Varga, a lapnak adott válaszában.

Varga Judit levele a Lakmusznak:

(via, lakmusz.hu)

Valódi Hírek