Bíróság elé kell állnia Andrej Babiš volt cseh kormányfőnek – tíz év börtönre is ítélhetik Orbán haverját (+videó)

Egy nem várt vallomás hozott fordulatot az ügyben.

Vádat emelt Jaroslav Šaroch cseh államügyész Andrej Babiš (ANO) volt miniszterelnök ellen a Gólyafészek-ügyben. A nyomozásban a kormányfő fiának vallomása hozott áttörést, de az ügyészség újbóli önálló működéséhez az is hozzájárult, hogy Babiš elvesztette a parlamenti választásokat.

Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök sorsát évek óta két jelentős jogi probléma nehezíti. Az egyik az Agrofert Holding tulajdonlását és politikai szerepvállalását érintő, politikai és gazdasági összeférhetetlenség ügye. A másik pedig a most fordulóponthoz érkezett Gólyafészek-ügy. Előbbi esetében

vagyonvesztés fenyegetheti, utóbbi ügyben viszont szabadságvesztés is.

Amikor már mindenki veszni látta az ügyet, a felperes, több éves nyomozás után, bíróság elé terjesztette a volt cseh kormányfő nevével szorosan összekapcsolódó költségvetési csalási ügyet. Az ügyben bekövetkezett fordulathoz hozzájárult a volt cseh kormányfő fia,

ifjabb Andrej Babiš tavalyi rendőrségi vallomása is.

A bíróságnak most három hónapja van meghatározni, hogy mikor kezdik meg a vádlottak meghallgatását. Az orosz-ukrán háború ellenére a volt cseh kormányfő elleni vádemelés első hírként szerepel a cseh köztévé hírfolyamában.

A rendőrság által sokadik alkalommal benyújtott vádemelési javaslatnak ezúttal az ügyészség eleget tett. A fordulatot az újonnan begyűjtött bizonyítékokkal indokolták. Ahogy az ügyészség prágai szóvivője fogalmazott: „az újonnan megállapított tényállás nem tette lehetővé, hogy a vádemelésen kívül más határozatot hozzunk.”

A prágai főügyész tájékoztatása szerint a volt kormányfőn kívül vádat emeltek Jana Mayerová (Nagyová), az Agrofert Holding korábbi menedzsere ellen is. Az ügyészség szóvivője azt is elmondta, hogy mivel vádolják Babišt és Nagyovát.

„Az egyik személy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megkárosításával és az EU-s támogatásokkal elkövetett csalással bűncselekmény tényállását valósította meg. A másik személy tette pedig e költségvetési csalás bűntettéhez való segítségnyújtásnak minősül,” nyilatkozta az ügyészség szóvivője.

A volt kormányfő az ellene emelt vádról a cseh sajtó többszöri megkeresésére sem válaszolt, a cseh Denník N riportere elől kocsijába menekült.

A menekülő kormányfőről videó is készült:

(via, Atlatszo.hu)

 

Valódi Hírek