Vadai magyarázatot követel a robbanószerkezettel felszerelt katonai drón ügyében

Mit takargat a Fidesz a katonai felderítődrón kapcsán?

„Épp ezekben a percekben is zajlania kéne a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülésének, ahol több mint egy hét hallgatás után nyílt volna lehetősége a honvédelmi miniszternek, hogy megválaszolja,

hogyan repülhetett múlt csütörtök éjjel 40 percen keresztül a magyar légtérben egy robbanószerkezettel ellátott katonai felderítő drón?”

— közölte Vadai Ágnes pénteki sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta, az eset a magyar emberek alapvető biztonságát veszélyezteti, amiről feltétlenül beszélni kell.

Vadai Ágnes közölte: Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke, csütörtök délután – kevesebb mint 24 órával a meghirdetett kezdés előtt -, mindenfajta magyarázat nélkül, egy rövid emailben

egyszerűen lemondta az ülést.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy több mint egy héttel a katonai felderítő drón magyar légtérbe lépése óta, nem tudunk semmi biztosat az elmúlt évek egyik legsúlyosabb honvédelmi incidensében.

„Nem tudjuk, hogyan léphetett a magyar légtérbe a drón, mint, ahogy nem tudjuk, hogy mi lett a kormány által ígért azonnali vizsgálat eredménye”

— mondta a politikus, majd hozzátette:

„Azt sem tudjuk, hogy milyen biztonsági intézkedéseket hozott azóta a Honvédelmi Minisztérium, hogy a hasonló eseteket megelőzze”.

A politikus elmondja, hogy többek között ezekre a kérdésekre várták volna a választ, azonban Kósa Lajos az ülés érthetetlen lemondásával, azt is megakadályozta, hogy egyáltalán feltegyék kérdéseiket.

„Nyilvánvalóan az látszódik, hogy a kormánynak takargatnivalója van az ügyben.”

— fogalmazott, majd így folytatta:

„Kósa Lajosék pedig annyira kínosnak érzik az igazságot, hogy még a magyar emberek alapvető biztonságát is képesek feláldozni, és krízishelyzetben is gyáva hallgatásba menekülnek a valódi kérdések elől”

Vadai szerint Orbán Viktor Debrecenben és Nyíregyházán is színészi alakításokkal igyekszik elterelni a figyelmet a valóságról.

A politikus úgy fogalmazott,

A kormány teljesen elvesztette az irányítást a helyzet felett.

A politikus emlékeztetett, hogy az ellenzéki pártokkal közösen még két héttel ez előtt kezdeményezte a Honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívását, azok után, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy lakossági fórumán felvetődött

a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása,

amit a magyar emberek elsöprő többsége és természetesen a Demokratikus Koalíció is elutasít — tette világossá Vadai Ágnes.

A politikus elmondta, hogy bár Kósa Lajos az ülést ismeretlen okok miatt lemondta, azonban lettek volna kérdéseik, amik nem csak az ellenzéki pártok kérdései lettek volna, hanem főként a magyar állampolgárok kérdései.

Vadai elmondja, hogy

Kósa Lajos és a fideszesek megfutamodtak és félnek az igazságtól.

Vadai Ágnes a továbbiakban kijelentette, hogy újra kezdeményezik a Honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását azért, hogy a magyar polgárok információval rendelkezzenek arról, hogy

  • mit is jelent ma a magyar kormány és a honvédelmi miniszter számára a légtérvédelem,
  • hogy hogyan kívánja Benkő Tibor miniszter biztosítani a magyarok biztonságát
  • és, hogy milyen lépéseket tesz a magyar kormány annak érdekében, hogy többet ne forduljon elő ilyen, a magyar emberek biztonságát veszélyeztető incidens.

Videó:

 

Valódi Hírek