BRÉKING: Itt vannak Putyin követelései a háború leállításához

Nehéz lesz Ukrajnának elfogadnia.

Törökország már egy ideje úgy pozicionálja magát, hogy közvetítő szerepet töltsön be Oroszország és Ukrajna között – és úgy tűnik, hogy ez sikerül is neki.

Csütörtök délután Vlagyimir Putyin felhívta Recep Tayyip Erdogan török elnököt, és elmondta neki, hogy mik Oroszország pontos követelései az Ukrajnával kötendő békeszerződéssel kapcsolatban.

A telefonbeszélgetés befejezése után a BBC interjűt készített Erdogan vezető tanácsadójával és szóvivőjével, Ibrahim Kalinnal. Kalin is tagja volt annak a kis tisztviselői csoportnak, amely hallgathatta a hívást.

Az orosz követelések két kategóriába sorolhatók: Az első négy követelés Kalin úr szerint nem túl nehéz Ukrajna számára teljesíteni.

Ezek közül a legfontosabb, hogy Ukrajna elfogadja, hogy semlegesnek kell lennie, és

nem kérheti a NATO-csatlakozást.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ebbe már belement.

Vannak más követelések is ebben a kategóriában, amelyek inkább csak arra, hogy az oroszok is eredményeket tudjanak felmutatni.

Ukrajnának le kell szerelnie a hadseregét, hogy biztosítsa, hogy nem jelent fenyegetést Oroszország számára, illetve meg kell védenie az orosz nyelvet Ukrajnában. Ezenfelül, ahogy azt Putyin gyakran hangoztatta, Ukrajnának fel kell lépnie a nácik ellen.

Ez utóbbi mélyen sértő Zelenszkij számára, aki maga is zsidó, és néhány rokona a holokausztban halt meg, de a török fél úgy véli, hogy Zelenszkij számára ez elég könnyen elfogadható lesz. Talán elég lesz, ha Ukrajna elítéli a neonácizmus minden formáját.

A második kategória az, ahol a nehézségek rejlenek majd, és Putyin telefonbeszélgetésében azt mondta, hogy személyes tárgyalásokra lesz szükség közte és Zelenszkij elnök között, mielőtt ezekben a pontokban megállapodás születne. Zelenszkij már közölte, hogy kész találkozni az orosz elnökkel, és négyszemközt tárgyalni vele.

Kalin sokkal kevésbé volt konkrét ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, csupán annyit mondott, hogy a kelet-ukrajnai Donbász státuszáról van szó, amelynek egyes részei már elszakadtak Ukrajnától, és kinyilvánították függetlenségüket, valamint a Krím-félszigetről.

Bár Kalin úr nem ment bele a részletekbe, a feltételezések szerint Oroszország azt fogja követelni, hogy

az ukrán kormány adjon át területeket Kelet-Ukrajnában.

A másik feltételezés szerint Oroszország azt fogja követelni, hogy Ukrajna hivatalosan is fogadja el, hogy a Krím, amelyet Oroszország 2014-ben illegálisan annektált, most már

valóban Oroszországhoz tartozik.

Ha ez a helyzet, akkor ezt Ukrajna keserűen fogja lenyelni.

Mégis, Putyin követelései nem olyan kemények, mint egyesek féltek, és aligha érik meg azt a sok erőszakot, vérontást és pusztítást, amit Oroszország Ukrajnában okozott.

Tekintettel az orosz média feletti erőteljes ellenőrzésére, nem lehet túl nehéz neki és csatlósainak mindezt nagy győzelemként beállítani.

 

Valódi Hírek