Friss: ítélet született Szilágyi István színművész brutális gyilkosságának ügyében

Egyhamar nem szabadulhat.

Bűnösnek találta az első fokon eljáró bíróság Sz. Pétert, akit azzal vádoltak, hogy megölte az apját, Szilágyi István színművészt.

A vádlottat nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték,

legkorábban 25 év után bocsátható szabadlábra.

Emellett 10 évre eltiltották a közügyektől és a korábbi 2 éves – az apja korábbi bántalmazása miatt kiszabott – felfüggesztett büntetését is le kell töltenie,

valamint meg kell fizetnie 2 millió forint bűnügyi költséget.

A szerdai tárgyaláson a Blikk beszámolója szerint szakértőket is meghallgattak, és felsorolták, hogy milyen sérüléséket szenvedett Szilágyi István.

A vádirat szerint az ötvenéves elkövető együtt élt idős szüleivel a XVII. kerületi családi házukban, ahol 2020. május 3-án kalapáccsal az apjára támadt, akit súlyosan bántalmazott.

Szilágyi István a helyszínen meghalt.

Sz. Péter korábban többször is bántalmazta az édesapját. Sz. a tárgyaláson az utolsó szó jogán azt mondta, borzasztóan sajnálja, ami történt, de már nem tud vele mit kezdeni. Ügyvédje azt kérte, hogy mentsék fel, mert szerinte nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ő követte el a bűncselekményt.

(via, hvg.hu / Blikk.hu)

Valódi Hírek