Az embertelen Putyin börtönbe zárná Navalnij sajtófőnökét, aki éppen Magyarországon van

Fékezhetetlen a putyini téboly.

Az orosz hatóságok feltették a nemzetközi körözési listára a börtönben ülő Alekszej Navalnij sajtófőnökét, Kira Jarmist, és a letartóztatását kérik – írta meg a Szabad Európa az orosz rendőrség adatbázisra hivatkozva.

Jarmis tavaly távozott Oroszországból, mivel a hatóságok

18 hónap börtönt szabtak ki rá,

hivatalosan a koronavírusügyi korlátozások megsértése miatt, valójában az orosz ellenzéki Navalnij melletti elköteleződése miatt.

Kira Jarmis 2014-ben került Navalnij mellé, és ott volt, amikor Navalnij hetekig egy német kórházban feküdt,

miután az FSZB megmérgezte.

Navalnij azután lebuktatta a merénylőit, majd visszatért Oroszországba, ahol egyből letartóztatták.

Kira Jarmis fél évre házi őrizetbe került, de augusztus óta külföldön él, onnan szervezi a tüntetéseket is, például a nőnapit. Zárka – Hihetetlen események a hármas számú női cellában című regénye magyarul is megjelent. Az ELTE Média Tanszékén azt mondta, Putyin szerinte „őrült, vagy legalábbis nagyon furcsa elmeállapotban van”, mert „évek óta elzárva, egy bunkerben él a covid miatt, és néha ugyan feltűnik az állami tévében, de mindig visszatér a bunkerébe”.

(via, 444.hu)

Valódi Hírek