Az ember által létrehozott igazságtalanságot az embernek kell korrigálnia is – vallja a DK elnöke.
Vasárnap a közösségi oldalán ismertette a Demokratikus Koalíció elnöke, mit jelent számára a baloldaliság.
Gyurcsány Ferenc azt írta:
Micsoda tévedés azt gondolni, hogy a bal a jobb ellentéte. Szerintem inkább társa. Hasonlítanak és különböznek, de csak együtt egészek.
Ezzel együtt én baloldali vagyok.
Balodali, mert azt gondolom, hogy vannak olyan igazságtalanságok, amelyeket mi, emberek hoztunk, hozunk létre, és azt gondolom, hogy ezeket nekünk kell korrigálni.
Nem hiszem, hogy a szegénység kényszerűen lustasággal, alkalmatlansággal, tehetségtelenséggel párosul. Egyáltalán nem. És persze nem gondolom azt se, hogy aki jómódba, elegáns környezetbe, befolyásos családba születik, annak előjoga, hogy mindentől függetlenül ott is maradjon.
Nem hiszek a kiválasztottakban, akik eleve vezetésre teremtettek.
Tisztelem bárki hitét, ízlését, ilyen-olyan beállítódását. Nem gondolom, hogy ebbe a közhatalom beavatkozhat.
Előbb látom az embert, mint hitét vagy nemzetiségét.
Aztán előbbre tartom a bármilyen élet, a természet megőrzésének kötelezettségét, mint elfogadnám az önző gyarapodás kényszerének mindenek felettiségét.
Magyar baloldali vagyok. Európai balodali vagyok.
Hazafiságom jól megfér meggyőződésemmel, mely szerint erős, föderatív Európát kívánok a kontinens népeinek.
Baloldaliságomban nincs semmilyen radikalizmus. Sem népnevelő szándék, sem nemzetmentő küldetéstudat nem vezérel. Türelemmel vezetett és viselt változások híve vagyok.
Nem látok a demokratikus parlamentarizmusnál hatékonyabb politikai rendszert. De elfogadom, hogy erő is kell a vezetéshez. Ellenőrzött, számonkérhető, leváltható erő.
Nekem ilyesmi a baloldaliság. Aztán persze másnak talán más.
Mert ahogy szeretni is sokféleképpen lehet, úgy hinni is.
.