Szijjártó Péter: Magyarországon nem haladhat át halált okozó fegyver Ukrajnába

Magyarország nem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajnába, valamint nem engedi, hogy halált okozó fegyvereket szállítsanak keresztül az országon. — Jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfő délután Koszovóban tartott sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter bejelentése szerint a kormány nem akarja, hogy Magyarországot bevonják az orosz–ukrán háborúba. Ugyan a kormány korábban beleegyezett, hogy „Európa fegyvereket szállítson Ukrajnának, a mostani döntés oka az, hogy a szállítással katonai célponttá válhat Magyarország és a kárpátaljai magyarok is.

Biztosítanunk kell Magyarország biztonságát, hogy ne keveredjünk bele ebbe a háborúba”.

— fogalmazott Szijjártó Péter.

„Mi, magyarok egyértelművé tettük, hogy Magyarország nem küld csapatokat és fegyvereket Ukrajnába, mert nem szeretnénk bevonódni ebbe a háborúba. Ma pedig egy újabb döntést hoztunk: nem engedjük, hogy Magyarországon keresztül halált okozó fegyvereket szállítsanak Ukrajnának. Erre a döntésre azért volt szükség, hogy biztosítsuk Magyarország, illetve a kárpátaljai magyarság biztonságát”. — mondta a külügyminiszter, majd hozzátette, a döntés oka az, hogy ezek a szállítmányok erőszakos katonai akciók célpontjává válhatnak.

Orbán Viktor hétfőn délután megerősítette, hogy Magyarország nem enged át fegyvereket. Ő érvelésében Kárpátaljáról beszélt, illetve arról, hogy „háborús helyzetben nyugalomra van szükség”. Orbán hozzátette, a háborúból való „kimaradás” indokolja, hogy Magyarország sem fegyvert, sem katonákat nem küld Ukrajna háborús övezetébe.

(via, Telex / hvg.hu)

 

Valódi Hírek