Az ukrán elnök közölte: Magyarország is lehet a Putyinnal való béketárgyalás helyszíne

Több opció is felmerült.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap Moszkvában bejelentette, orosz küldöttség érkezett Fehéroroszországba, hogy ott tárgyaljanak az ukrán vezetéssel. „Az elért megállapodásnak megfelelően a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és más hivatalok, köztük az elnöki adminisztráció képviselőiből álló orosz delegáció érkezett Fehéroroszországba, hogy tárgyalásokat folytasson az ukránokkal” — közölte.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasította az orosz fél ajánlatát. Ennek oka, hogy a minszki Putyin-párti vezetés helyből bombázza Ukrajnát. Azt mondta, tárgyaltak volna Fehéroroszországban, azonban az oroszok támadásához való csatlakozás ellehetetlenítette ennek esélyét.

Mindemellett az ukrán elnök azt is közölte, nem zárja ki a tárgyalások lehetőségét.

Természetesen békét akarunk, találkozni akarunk, azt akarjuk, hogy legyen vége a háborúnak.

Az oroszoknak felajánlottuk Varsót, Pozsonyt, Budapestet, Isztambult, Bakut – bármelyik másik város megfelelnek nekünk” — jelentette ki Zelenszkij.

Ukrajna államfője ezzel párhuzamosan kijelentette, kizárja a lehetőségét, hogy egy olyan országban tárgyaljanak, ahonnan Ukrajnát bombázzák. Peszkov azt mondta, éppen az ukrán fél ajánlotta korábban a fehérorosz opciót, Gomelt a tárgyalások lehetséges helyszínéül. Hozzátette, nem függesztik fel a „Donyeck-medence védelmét szolgáló” támadást a tárgyalások kezdetéig.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken közölte,

a magyar kormány szívesen helyet biztosítana a tárgyalásoknak.

Az orosz fél egyelőre nem reagált a Zelenszkij által megadott opciókra.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek