Nagyon kiakadt az Európai Bizottság korábbi elnöke, amiért Orbánék megvétózták a legkeményebb Putyin-ellenes szankciókat

Néhány tagállam miatt nem tudnak kellő eréllyel fellépni.

Twitter-bejegyzésben méltatlankodott Donald Tusk, hogy tagállami vétók miatt a kevésbé súlyos szankciókat tudják csak bevetni az orosz kormány ellen. Az Európai Bizottság elnöke

külön megemlítette Magyarországot is

a posztjában.

Ebben a háborúban minden valóságos: Putyin kegyetlensége és őrülete, az ukrán áldozatok, a Kijevre hulló bombák. Csak a szankcióink nem igaziak.

Szégyelljék magukat azok az EU-s kormányok, amelyek megvétózták a határozott döntéseket

(többek között Németország, Magyarország, Olaszország)” — írta Tusk.

Az Európai Tanács csütörtökről péntekre virradó éjjel határozott a rendkívüli szankciók bevezetéséről. A

két verzió közül a kevésbé súlyos szankciókat jelentő lépéseket szavazták meg,

ugyanis egyes tagállamok — köztük Magyarország — megvétózták a komolyabb korlátozásokat jelentő változatot.

A döntés érinteni fogja az orosz bankszektort, a kettős felhasználású árukat, illetve az energia- és a bankszektort. Mindemellett az exportra, a vízumpolitikára is érvényesek lesznek a korlátozások, azonban a részletek kidolgozása még folyamatban van.

Donald Tusk Twitter-bejegyzését itt lehet elolvasni:

(hvg.hu/Portfolio nyomán)

Valódi Hírek