A csicskái próbálták megakadályozni, de így is kapott pár kínos kérdést Varga Judit (+videó)

Botrányos jelenet az utcán.

A szerdai kormányinfón néhány percre Varga Judit „igazságügyi miniszter” is megjelent, hogy kinyilatkoztasson pár mondatot az Európai Bíróság szerdai döntéséről.

Felszólalása után Varga azonnal elviharzott, anélkül, hogy a sajtó képviselői kérdezhették volna őt.

A hvg.hu újságírója azonban az épület előtt megvárta a fiatal csicskái gyűrűjében érkező Varga Juditot, hogy a spicliminiszter nevéhez fűződő törvénytelen lehallgatásokról kérdezzen.

Az évtized botrányáról még a Fideszhez hű Péterfalvi Attila jelentésében is az áll, hogy a nemzetbiztonsági törvény kifejezetten az igazságügyért felelős miniszter jogkörébe utalja az engedélyezési jogkört és nem ad felhatalmazást annak átruházására.

Varga Judit nem állt le hosszabban nyilatkozni, az autójához sietve azonban azt hazudta, hogy a jelentés szerint minden jogszerű volt, és a lehallgatások engedélyezésére vonatkozó jog folyamatos átadásában sem talált semmilyen kivetnivalót.

A menekülő Varga Juditot itt tudod megnézni:

.

 

Valódi Hírek