„Radikális köztársasági elnök lennék”: Iványi Gábor elárulta, mit mondana a beszédében a Parlament előtt

Hívja a kötelesség.

„Békeidőben a köztársasági elnök egy kedves öreg bácsi, aki barackot nyom a gyerekek fejére, virágot visz a száz éves honfitársainak és csendben elpecázgat, vagy bármi egyebet csinál, ami nyugalmat, békét áraszt. De ez nem adatik meg most”

– mondta Iványi Gábor a Magyar Hangnak adott interjújában.

A lelkész elmondta, hogy 50 százalék esélyt lát arra, hogy köztársaságielnök-jelölt lesz, vagy igen, vagy nem. Csak a múlt héten tudta meg Márki-Zay Péter telefonhívásából, hogy több párt is őt kérné fel államfőnek, de nem zárkózik el a lehetőségtől. Úgy gondolja, hogy

„ha az embert a hazája arra kéri, hogy egy adott pillanatban álljon a rendelkezésére, akkor azt nem szabad megtagadni.”

Ezt még annak tudatában is így látja, hogy kicsi eséllyel jut túl a jelöltségen, és a pozíció elnyerése elég valószínűtlennek látszik. Mégis, azért a 15 percért megéri, amelyben a teljes Országgyűlés előtt beszélhetne.

Már azt is tudja, miről szólna a beszéde:

„Őszintén szükséges beszélni arról, hogy miképp’ jutottunk idáig. Nem így indultunk. Vissza kellene találni önmagunkhoz, hiszen mi akkor, a szabad Magyarország indulásakor lettünk egymás társai és barátai a jelenlegi miniszterelnökkel és másokkal is.

– mondta, de itt még nem állna meg. Szólna a jogalkotásról is, mert véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy egy bírósági döntést felül lehet írni egy rendelettel:

„Egy olyan ország kormánya, amely hivalkodóan kereszténynek nevezi magát, annak biblikusan kellene mindenről gondolkodnia és az nem engedheti meg, hogy köztörvényes bűnök szennyezzék.”

A Magyar Hang azt is megkérdezte Iványitól, hogy milyen köztársasági elnökre van szüksége most Magyarországnak. Szerinte egy jó államfő nem követ el bűnöket, és nem is takargatja azokat.

„Látványosan élő lelkiismeretként”

kell viselkednie, akárcsak Gandhi vagy Jézus, radikális eszközökkel, a végsőkig elmenve.

Ő pont ilyen radikális köztársasági elnök lenne:

„Békeidőben a köztársasági elnök egy kedves öreg bácsi, aki barackot nyom a gyerekek fejére, virágot visz a száz éves honfitársainak és csendben elpecázgat, vagy bármi egyebet csinál, ami nyugalmat, békét áraszt, de ez nem adatik meg most. Nem így néz ki az egész világ. A mostani időkben rosszul kell éreznie magát az embernek, ha csendben van és passzív, ha visszavonul, ha bólogat vagy arctalanná válik, és engedi gátlástalanul tombolni azokat, akik visszaélnek a hatalommal.”

Valódi Hírek