Ez fájhatott: Páros lábbal szállt bele Orbánba egy Európai Parlamenti állásfoglalás

Az ilyen jelentésekben általában nem szoktak név szerint kiemelni politikusokat, de Orbánnal kivételt tettek.

Több helyen is bírálja a magyarországi gyakorlatot és Orbán Viktor miniszterelnököt az oligarchastruktúrák elleni harcról szóló Európai Parlamenti jelentés, írta meg pénteken a Népszava.

Az állásfoglalásban leszögezik: a saját zsebre dolgozó és a magánérdekeit a többség fölé helyező politikai elit megjelenése soha nem látott méreteket öltött az Európai Unióban.

A lap azt írja, a szakbizottság tagjai a szavazás során jóváhagytak egy sor módosító indítványt, amelyek bírálják és aggasztónak nevezik az uniós pénz magyarországi felhasználásával kapcsolatos jelenségeket.

Az állásfoglalásban kiemelik, hogy Magyarországon 2018-2019-ben kirívóan magas volt az egyetlen ajánlattevővel kötött beruházási szerződések aránya, illetve a közbeszerzések működésében is

rendszerszintű hiányosságokra lehet következtetni.

Orbánról az áll a jelentésben:

„Magyarországon Orbán Viktor a mezőgazdasági támogatások révén központosította és a belső köre számára újraosztotta a vagyont”.

A lap felhívja a figyelmet: nagyon ritka, hogy egy állásfoglalásban név szerint térjenek ki tagállami politikusokra, pláne az, hogy ilyen explicit módon kritizálják őket.

Valódi Hírek