Szakszervezetek: Sok tanárt megfélemlítettek, de így is több mint 20 ezren sztrájkoltak hétfőn

Valami elkezdődött.

Az előzetes adatok szerint több mint 20 ezer pedagógus vett részt a hétfő reggelre meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban

– ismertette a sztrájkot szervező Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és Pedagógus Szakszervezet (PSZ) hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. Ez a szám még változhat, mert csak részeredményeket tudtak közölni három órával a sztrájk lezárulta után.

„Nincs szégyenkezni valónk, büszkék lehetünk a pedagógusokra, mert példát mutattak a gyermekeinknek, hogyan kell kiállni a közös ügyekért”

– mondta az eredményről Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke.

Előzetesen még többen jelezték részvételüket, ám a szakszervezet szerint a megfélemlítés miatt többen elálltak a sztrájktól, másrészt pedig sokan covidosok lettek, nem tudtak személyesen tiltakozni.

„Elképesztő nyomást gyakorolt a kormány a szülőkre és a pedagógusokra, hogy ez a sztrájk ne valósuljon meg”

– mondta Szabó Zsuzsa.

Állítása szerint volt olyan intézmény, ahová egész delegáció vonult ki a tankerületi központtól, hogy megfenyegessék a sztrájkra készülő tanárokat, máshol megfigyelők próbálták rávenni a tanárokat, hogy fejezzék be a munkabeszüntetést. Konkrét intézményeket azonban nem akart megnevezni.

A szakszervezetek sajtótájékoztatójával egyidőben a Kásler Miklós vezette EMMI kiadott egy közleményt, amiben azt írják hogy álláspontjuk szerint a sztrájk törvénytelen volt.

A szakszervezetek erről a sajtótájékoztatón azt mondták, hogy a kormány a sztrájk végéig sem adott be fellebbezést a pénteki bírósági döntés ellen, ami kimondta a sztrájk jogszerűségét.

Szabó Zsuzsa szerint a bíróság egy megvalósult sztrájk után már nem fog azzal foglalni, hogy mi a helyzet az elégséges szolgáltatással. A PSZ-elnök szerint a kormány azért nem fellebbezett, mert tisztában voltak vele, hogy esélytelen lenne, ezért inkább megpróbálták megakadályozni a sztrájk megvalósulását, fenyegették a dolgozókat.

„Ez a sztrájk arról is szól, hogy bemutassuk, hogy néz ki ma Magyarországon a sztrájkjog gyakorlása és a demokrácia. Végre talán a társadalomnak is felnyílik a szeme”

– mondta Szabó Zsuzsa, és demokrácia ünnepének nevezte a hétfői sztrájkot.


.

(via telex.hu)

Valódi Hírek