Alkotmánymódosítást nyújt be az ellenzék, hogy ne lehessen kiléptetni az országot NATO-ból és az EU-ból népszavazás nélkül

Putyin szét akarja verni az Uniót, és ehhez Orbánt használja eszközként.

Alaptörvény-módosítási javaslatot nyújtottak be az Egységben Magyarországért pártszövetség parlamenti képviselői, hogy népszavazás nélkül ne lehessen kiléptetni hazánkat a NATO-ból és az Európai Unióból – jelentették be szombaton.

Szent-Iványi István, kül- és Európa-politikáért felelős kabinetvezető közölte: a javaslat értelmében azon nemzetközi szervezetek esetében, ahol Magyarország taggá válását érvényes és eredményes népszavazás előzte meg, a kilépésről is csak érvényes és eredményes népszavazás nyomán lehessen dönteni.

Emlékeztetett arra, hogy 1997-ben az érvényes és eredményes népszavazáson részt vett magyar választópolgárok 85 százalékos arányban – több mint 3 és fél millió ember voksával – döntöttek a NATO-ba való belépés, majd pedig 2003-ban 83 százalékos arányban – több mint 3 millió ember szavazatával – az európai uniós csatlakozás mellett.

Ezekben a kérdésekben, amelyek meghatározzák Magyarország sorsát és jövőjét, a kilépésről sem lehet más módon dönteni, mint ahogy a belépésről döntöttünk – jelentette ki Szent-Iványi.

Elmondta: a módosító javaslatra azért van szükség, mert a jelenlegi Alaptörvény kimondja, hogy nemzetközi szerződésekről nem lehet népszavazást tartani. Szerinte az EU- és a NATO-tagság ügye két olyan kiemelkedően fontos kérdés, ahol biztosítani kell a választópolgárok döntési jogát.

A javaslat értelmében ilyen népszavazást kezdeményezhet Köztársasági Elnök, a Kormány, az Országgyűlés, illetve 200 ezer aláírással kezdeményezhetik a választópolgárok. Százezer aláírás esetén azt lehet kezdeményezni, hogy az Országgyűlés foglalkozzon ezzel a kérdéssel.

Gurmai Zita (MSZP) arról beszélt:

„Már most is világos, hogy a Fidesz el akarja szakítani Magyarországot a Nyugattól. De kapnak egy esélyt a cáfolatra. Ha nem élnek vele, magukról állítják ki a bizonyítványukat”

Pedig szerinte „ha a Fidesz komolyan gondolja, hogy a védelmi integrációban a NATO, a gazdasági és politikai integrációban pedig az Európai Unió a megoldás, akkor simán megszavazza, hiszen ezzel magának is védelmet ad egy kormányváltás esetén”.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese, alelnöke megállapította: az elmúlt 12 év orbáni pávatánca Magyarországot eltávolította az Európai Uniótól. Az eddig még nem vetődött fel, hogy a NATO-tagságunkat is megkérdőjelezzék, de mára eljutottunk idáig – mondta.

„Amikor Vlagyimir Putyin arról beszél, hogy Magyarországnak el kell hagynia a NATO-t, akkor Orbán Viktor nem beszél szabadságharcról, nem beszél gyarmatról, hanem némi szélsőjobbos kitérő után baráti látogatásra utazik Putyinhoz”

– fogalmazott Vadai, hozzátéve:

„ez nem csak szégyen, hanem veszélyes is Magyarországra”.

Vadai Ágnes felhívta a figyelmet arra: Ukrajna példáján keresztül jól látható, mi történik egy országgal, ha nem tagja a NATO-nak, és szembe kerül Oroszországgal.

„A Demokratikus Koalíció és az Egységben Magyarországért szerint az a nemzeti érdek, hogy Magyarország a NATO tagja maradjon”

– húzta alá az ellenzéki politikus, aki megerősítette: „ahogy az uniós tagság a gazdaságunk és kulturális hovatartozásunk alappillére, a NATO-tagság a biztonságunk és nemzeti függetlenségünk garanciája”.


.

Valódi Hírek