A DK újravizsgálna minden végrehajtást, ami a Völner-Schadl-maffia nevéhez fűződik (+videó)

Betelt a pohár!

Sajtótájékoztatót tartott az ellenzék közös baranyai országgyűlésiképviselő-jelöltje, Szakács László a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke által fémjelzett csalássorozattal kapcsolatban. A politikus kiemelte, újabb részletek derültek ki Varga Judit korábbi helyettese, Völner és az MBVK összefonódásával kapcsolatban.

Szakács szerint „kivagyi, pofátlan módon fogadta el” a kenőpénzt Völner Pál, és volt olyan eset is, hogy az Igazságügyi Minisztérium bejáratától néhány méterre, egy ajándékzacskóban vett át egy nagyobb összeget a végrehajtóktól. A képviselőjelölt úgy véli,

a végrehajtói maffia érinthetlennek érezte magát, és emiatt azt tettek, amit akartak.

A képviselőjelölt elmondta, kérdéses, hogy hány család és vállalkozás vagyonát vette el a végrehajtói maffia.

A DK követeli, hogy a kormány végezzen vizsgálatot,

amely feltárja, hogy az ügyben érintett végrehajtók által hány ingatlan és milyen módon cserélt gazdát.

Látni akarjuk, hogy hány magyar családnak a megélhetését (…), az otthonát vették el azok a NER-kegyencek!

— mondta Szakács László. A képviselőjelölt szerint Orbán Viktornak el kell döntenie, hogy a végrehajtóknak falaz, vagy „a tisztességes eljárások oldalára áll”.

Szakács László sajtótájékoztatóját itt lehet megtekinteni:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek