Kormányinfó: Lerövidítik a karantént, újfajta oltási igazolványok készülnek

Cikkünk frissül.

A következő napokban, hetekben arra lehet számítani, hogy a megbetegedések száma jelentősen emelkedni fog — közölte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás azt mondta, valószínűleg minden korábbinál nagyobb mértékben nőni fog a megbetegedések száma, mégis azt remélik, hogy ez nem eredményezi a kórházban kezeltek és elhunytak számának ugyanilyen arányú emelkedését, mivel az omikron variáns kevésbé súlyos tünetekkel jár.

Elmondta azt is, hogy a védettségi igazolványból oltási igazolvány lesz

február 15-től.

Ez azt jelenti, hogy új igazolványokat nem kell kiadni, ami QR-kód alapján ellenőrizhető. Február 15-től az minősül oltottnak, aki megkapta a harmadik oltást is, illetve az, aki két oltást kapott, de a másodikat hat hónapon belül.

A karanténkötelezettség időszakát 7 napra rövidítik, de már 5 nap után lehet szabadulni negatív PCR-teszttel.

Az iskolákban a karanténkötelezettség 5 napra rövidül, de ez a kötelezettség csak az oltatlan diákokra vonatkozik.

A miniszter közölte: a kórházi ágyak 75 százaléka szabad, 25 százalékán ápolnak koronavírusos beteget, ez 2261 embert jelent.

596 tüneteket produkáló ember van még ezeken az osztályokon, náluk egyelőre nem egyértelmű a fertőzés. Az országban 8546 szabad ágy áll rendelkezésre, ennek számát tovább lehet növelni.

Gulyás elmondta, bevált a 480 forintos benzinár-plafon, februárban döntenek arról, hogy meghosszabbítják-e.

A szerdán bejelentett hatósági árakra vonatkozó részleteket is közölte:

Hat termék esetében október 15-i áron fagyasztják be ezek bolti árait. Ezek a következő termékek:

  • kristálycukor,
  • búzafinomliszt,
  • étolaj,
  • sertéscomb,
  • csirkemell, farhát
  • 2,8%-os tehéntej

Hozzátette, hogy a baromfihús és a tej esetében az Áfa csak 5 százalékos.

Azt már a kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra jelentette be, hogy a kormány arról is döntött a kormányülésen, hogy az ötezer lakos alatti kistelepülések polgármestereinek és település-vezetőinek illetményemeléséhez külön forrást biztosítanak.

 

Valódi Hírek