Elképesztő szöveggel dobta vissza a rendőrség Rákay Philip lakásmutyija ügyében a DK feljelentését

A fideszes agitátor továbbra is röhejes összegért lakhat a nagypolgári budavári lakásban, amihez trükkökkel jutott hozzá.

Bayer Zsolthoz vagy Palkovics Lászlóhoz hasonlóan a Fidesz-propagandista Rákay Philip is fillérekért jutott önkormányzati lakáshoz a budai várban úgy, hogy vettek egy 24 négyzetméteres földszinti lakást a VIII. kerületben, majd napokon belül elcserélték azt egy 60 négyzetméteres budavári önkormányzati lakás örökbérleti jogára, havi 39 ezer forint bérleti díjért. Majd az az ember, akitől megvették a kislakást, vissza is vásárolta magának attól, akivel Rákayék elcserélték a budai lakásra

— ismertette a tényállást keddi sajtótájékoztatóján Sebián-Petrovszki László, a DK parlamenti képviselője, aki szerint

„ez egy klasszikus ingatlanpanamának tűnik”,

ami miatt a DK feljelentést tett az ügyben.

A Demokratikus Koalíciót most arról tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy mindez nem számít bűncselekménynek, ezért a a párt feljelentését elutasítják.

A rendőrség határozatában azt írta: “önmagában a bérleti díjak esetleges alacsony mivolta nem keletkeztet vagyoni hátrányt”, azaz a budavári fideszes ingatlanpanama akkor is törvényes lenne, ha Rákay Philip 1 forintot fizetne a lakásért havonta.

„Hiába igaz, hogy Rákay egy kis értékű földszinti garzonlakást adott a budai nagypolgári lakás bérleti jogáért, amit messze piaci ár alatt bérelnek, és hogy 2 hét alatt egy lakás kétszer is gazdát cserélt, az ügynek nem lesz következménye.

A DK szerint ez kicsiben megmutatja a Fidesz-ország működését: amíg a Fidesz marad, addig marad a következménynélküliség is, csak a kormányváltás után lehet majd igazságot tenni.”

– közölte Sebián-Petrovszki László.


.

Valódi Hírek