Titokzatos befektetőcég szórja startupokra a közpénzt — Orbán Ráhelt sejtik mögötte

A miniszterelnök lánya ehhez is ért.

Kelet-Európa egyik legaktívabb és legjelentősebb kockázatitőke-befektetője egy magyar állami cég, a Hiventures Zrt., amely mögött Orbán Ráhel állhat — írta a G7 csütörtökön.

A hasonló befektetők a 2010-es évek közepétől terjedtek el Magyarországon, profiljuk pedig

főként a startup cégek felkarolása.

A Hiventures a Dealroom nevű startup adatbázis szerint 2020 novemberéig 175 befektetést hajtott végre, a Crunchbase pedig a cég 583 befektetését tartja számon, igaz, ez az oldal külön tünteti fel, ha egy vállalkozás többször is kapott pénzt.

A Hiventures a honlapján 240 támogatott céget jelöl meg, ebből 140 úgynevezett inkubációs, 57 magvető, 43 pedig növekedési befektetés.

Az állami cég közpénzt és uniós forrásokat is kezel, ezért a G7 szerint egyáltalán nem világos, miért is jelennek meg befektetőként. A Hiventures Zrt. egyébként 143 milliárd forint kihelyezhető forrásból 2021 augusztusáig 50,5 milliárdot helyezett ki.

Ezekről a költésekről azonban nincsen pontos elszámolás, ezt a pénzt különböző alapokba osztották szét: az Orbán Ráhelhez köthető Divat & Design tőkealapról például az MNB közzétételi rendszerében csupán egy dokumentum található, de

abból is minden ki van takarva.

„Startup körökben Orbán Viktor miniszterelnök legidősebb lányához, Orbán Ráhelhez kötik az alap ötletét, és ezt a tippet erősíti az is, hogy hozzá kapcsolódik a kísértetiesen hasonló nevű Divat & Design Ügynökség is”

— írja a lap.

 

Valódi Hírek