Kövér László állítja: Sosem járt a hargitai luxusvillában, ahol a helyiek rendszeresen látni szokták

Biztos egy dublőre volt.

Beszámoltunk róla, hogy pénteken Juhász Péter videója nyomán nyilvánosságra került információk alapján egy félmillió euró értékű impozáns, úszómedencés, luxusingatlant használ évente több alkalommal is erdélyi útjai során Kövér László.

A villa Székelyföldön, a Hargita megyei Tibód településen található, és papíron Kövér kabinetfőnökének, Veress Lászlónak a nevén van. (A leleplező videót >>ITT<< tudod megnézni, ha még nem láttad.)

Az Országgyűlés sajtófőnöke, Szilágyi Zoltán pénteken a hvg.hu kérdésére, mely szerint a házelnök megszállt-e bármikor abban a villában, ahol a falubeliek rendszeresen látták megfordulni, azt közölte:

„Kövér László egyszer sem vette igénybe – sem hivatalos, sem pedig magán útjain – az elnöki titkárság vezetőjének székelyföldi házát”.

Az Országgyűlés sajtófőnöke emellett azt állította: Kövér Lászlónak

„nincsen és soha nem is volt semmilyen kapcsolata a magán adományozók által létrehozott és kizárólag magántőkéből fenntartott Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvánnyal és annak tevékenységével, tisztségviselőivel”.

Szilágyi Zoltán sajtófőnök azt is hozzátette:

„a baloldali sajtótermékek minden erre vonatkozó állítása nem más, mint az Országgyűlés elnökének személyét támadó, lejárató szándékú, gátlástalan kampánymegnyilvánulás”.

Kapcsolódó cikkeink:

Követeli az ellenzék: Kövér számoljon el a félmillió eurós eltitkolt luxusvillával!

.

Juhász Péter megtalálta Kövér László eltitkolt félmillió eurós villáját? (+videó)

.

Valódi Hírek