Szerinte úgy védik a kontinenst, ahogy a magyarok tették több száz éven keresztül.
„Ne legyenek illúzióink: válságok fogják követni egymást az elkövetkező évtizedekben is” — indította riogató videóját Varga Judit. Szerinte ezekre a kihívásokra fel kell készülni, hogy „egy erős és hatékony Európa” meg tudjon küzdeni velük.
A tömeges bevándorlásra szerinte nem tudott egységes és megfelelő választ adni az Európai Unió 2015-ben, és ekkor az EU szerinte két táborra bomlott. Az egyik szerinte „a befogadás kétszínű elvei mögé bújva, kvóták alapján” osztották volna szét a menedékkérőket, és azokra, „akik elutasították az erőszakos betelepítést.
Szerinte a tapasztalatok azt mutatják, hogy a határvédelem a megoldás, és ezzel akarja csökkenteni „a migrációs nyomást”. A menekültválságról rögtön eszébe jutott a koronavírus-járvány is.
Azt mondta, csak az „erős országok” voltak hatékonyak a fertőzés továbbterjedésének megelőzésében. Ezzel kapcsolatban „a magyar utat” állította példaként, amely állítása szerint ideológiamentesen viszonyult a vakcinabeszerzéshez. Szerinte emiatt tudta a kormány gyorsan beindítani a gazdaságot.
Szerinte „a baloldalnak (értsd: ellenzéknek) bevándorláspárti lázálmai” vannak, és ezzel szemben a magyar kormány a hazai családokat támogatja. Hozzátette, az EU-nak fel kell ismernie az általuk képviselt politika helyességét.
„Mi, magyarok évszázadokon keresztül védtük Európát, és nincs ez most sem másként” — jelentette ki. Azt mondta, a magyar kabinet célja, hogy megőrizze az európai kultúrát a jövő nemzedékei számára.
Varga Judit videóját itt lehet megnézni:
(Varga Judit/Facebook)