Újabb részletek derültek ki a Völner-botrány érintettjéről: Több százmilliós kár érhette a lakosságot

Tovább gyűrűzik a botrány.

Online sajtótájékoztatót tartott Terézváros és Erzsébetváros országgyűlési képviselője, Oláh Lajos a korrupcióval lebukott Völner Pál botrányának fő érintettjéről. Dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke jelenleg előzetes letartóztatásban van; Oláh elmondta, ő a főszereplője a VII. kerületi ingatlanbiznisznek.

Schadlről korábban kiderült, alkalmanként 2 és 5 millió forint közötti összeget adott át Völner Pálnak, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának. Oláh Lajos szerint az MBVK elnöke a VII. kerületben

több százmillió forint értékű lakásállományra tett szert az előző, fideszes kerületvezetés regnálásakor.

A DK szerint az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb korrupciós botránya miatt teljes körű vizsgálat szükséges. A DK követeli, hogy a VII. kerületi ingatlanokra is terjesszék ki a Schadl György ügyében indított vizsgálatokat.

Tudnunk kell, hogyan juthatott a korábbi fideszes kerületi vezetés idején nyolc lakáshoz is Schadl György!

Miért döntött a fideszes vezetésű pénzügyi bizottság zárt ülésen az önkormányzati tulajdonban álló ingatlanok értékesítéséről?” — tette fel a kérdést Oláh Lajos.

A párt arra is kíváncsi, miért volt Schadl György az egyetlen ajánlattevő, aki nem mellesleg „pontos kikiáltási áron tudta megvásárolni” az érintett ingatlanokat. További felmerülő kérdésként Oláh rákérdezett,

próbálta-e Schadl megvesztegetni a döntéshozókat, ahogy Völner Pál esetében is tette.

A politikus szerint az erzsébetvárosiaknak joguk van tudni, mekkora kár érte őket az ingatlanátjátszás során. A képviselő elképesztőnek tartja, hogy a jogász végrehajtóként „számos család utcára kerüléséről intézkedett„, a VII. kerületben nyolc ingatlant vásárolt a korábbi kerületvezetés jóváhagyásával.

A 8 ingatlan közel 200 millió forintba került, és Oláh szerint

felmerül, hogy azokat Schadl áron alul vásárolta a családja nevére.

Oláh Lajos sajtótájékoztatóját itt lehet megnézni:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek