Vadai Ágnes szerint Varga Judit nemzetbiztonsági törvényt sértett, amikor Völnernek adta ki a megfigyeléseket

Tovább gyűrűzik a botrány.

Példátlan, hogy bár Pintér Sándor belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottság ülésén válaszolt volna Vadai Ágnes kérdéseire, a Fidesz megakadályozta ezt – mondta a testület csütörtöki ülése után Molnár Zsolt.

Stummer János szerint folytatódik a Fidesz hónapok óta tartó szabotázsakciója a Pegasus-ügyben. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülése után tartott sajtótájékoztatón a Jobbik képviselője arról beszélt, a kormánypárti képviselők továbbra is

minden lehetséges úton, eszközzel ellehetetlenítik,

hogy az ellenzéki képviselők szakszerű, kimerítő és teljes tájékoztatást kapjanak abban a kérdésben, hogy a magyar állam mire és hogyan, kikkel szemben, milyen felhatalmazással használta a Pegasus kémszoftvert.

A nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülésén Vadai Ágnes Pegasus-ügyben feltett kérdéseire Pintér Sándor csak zárt ülésen kívánt válaszolni. Ahhoz azonban, hogy Vadai – aki nem tagja a bizottságnak – részt tudjon venni a zárt ülésen, a testületnek meg kellett volna ezt szavaznia. Hosszas vita után a bizottság négy fideszes képviselője leszavazta, az ellenzéki képviselők pedig berekesztették ezután az ülést.

„Mindig van lejjebb, a mostani kormánypárti többség ezt bizonyította” – közölte Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s képviselője a sajtótájékoztatón.

„A mai napon nemcsak Vadai Ágnest, hanem a megmaradt magyar demokratikus intézményeket érte brutális támadás a Fidesz részéről”

– állította Molnár.

Példátlannak nevezte a gyakorlatot, hogy miután a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, a nemzetbiztonsági bizottság volt elnöke feltett egy kérdést a bizottság ülésén, és a belügyminiszter jelezte, hogy zárt ülésen kíván válaszolni, a kormánypárti többség megakadályozza ennek lehetőségét.

Vadai Ágnes szerint nem csak a bizottság zárt ülésére tartozik, hogy Varga Judit megsértette-e a nemzetbiztonsági törvényt, amikor olyan személyre adta ki tartósan a Pegasus kémszoftver telepítésének lehetőségét, aki erre a törvény alapján nem jogosult.

A törvény világosan kimondja, hogy erről csak a miniszter rendelkezhet – mondta a DK képviselője. Mindezt pedig csak súlyosbítja szerinte, hogy Varga Judit miniszterhelyettese, Völner Pál korrupciós ügybe keveredett.

Vadai szerint a kormánypárti többség azért is akadályozta meg, hogy erre a kérdésre választ kapjon, mert nem pusztán korrupció merülhet fel Völner Pállal kapcsolatban, hanem problémás lehet a Pegasus-ügyben alkalmazott engedélyezési eljárás.

A DK politikusa továbbra is választ vár Pintér Sándortól arra a kérdésre, hogy megvizsgálta-e a belügyminiszter, hogy szabálysértést vagy bűncselekményt követett-e el Varga Judit, amikor a titkos megfigyelés engedélyezését kiadta a helyettesének. Völner kedden kirobban ügye után Vadai szerint egy nagyobb vizsgálatra is szükség lesz.

(via telex.hu)

Valódi Hírek