„Bíróság előtt fog felelni, amiért Pegasus-ügyben fedezi a Fideszt” — Vadai Ágnes keményen beleszállt Péterfalvi Attilába (+videó)

Nem lennénk a helyében.

A Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), valamint annak elnöke, Péterfalvi Attila az elmúlt hónapokban „leplezte a Fidesz bűneit a Pegasus-ügyben”.

Vadai Ágnes pénteki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, lassan fél éve, hogy kirobbant az úgynevezett Pegasus-botrány, amelyben kiderült, hogy a kormány ellenzéki újságírókat, üzletembereket, politikusokat figyeltet meg egy izraeli kémszoftver segítségével.

A magyar adatvédelmi hatóság azonban egész nyáron nem tett semmit, mert vezetője, Péterfalvi Attila éppen nyaralt — folytatta a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke.

Hozzátette, ősszel a NAIH „kénytelen-kelletlen” elkezdett egy vizsgálatot, amit azonban nem hajlandó lezárni.

Vadai Ágnes kijelentette: ha egy 2022-es kormányváltást követően a Pegasus-ügy felelősei bíróság elé állnak, akkor

ott lesz köztük Péterfalvi Attila is.

A videót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek