Megrázó: Koronavírusban meghalt a mentős, akit májusban kitüntettek a munkája miatt

Nyugodjon békében!

A Veszprémkukac nevű regionális portál gyászhírt közölt, amely szerint koronavírus-fertőzésben elhunyt dr. Wlassics Katalin mentőorvos, ezt a hvg.hu vette észre. A hírt a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége Facebook-bejegyzésben erősítette meg.

A szakember idén a veszprémi önkormányzattól elnyerte az év veszprémi mentősének járó díjat.

Idén Wlassics Katalin kapta a várostól az Év mentőse díjat. Nála jobban senki sem érdemelte meg. Mindent tudott a szakmáról, oktatóként adta tovább mindazt a rutint és ismeretet, amire szert tett az évek során.

Közvetlen kolléga, együttérző orvos, közösségi ember és igaz barát volt, aki nagyon szerette és becsülte az életet. A másokét a sajátjánál is jobban.

Talán a halála is üzenet.

Nem, ez nem egy semmi kis influenza. Ebbe bele lehet halni.

Fiatalon is, célokat és vágyakat hagyni beteljesületlenül. Isten veled, Kati, nagyon fogsz hiányozni mindannyiunknak!” — olvasható a helyi portálra írt megemlékezésben.

(Veszprémkukac/Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége/Facebook/hvg.hu)

Valódi Hírek