Kásler döntött: Decembertől csak védettségi igazolvánnyal lehet bekísérni a gyereket az óvodába

Megvan a határozat.

December elsejétől szigorítják az iskolákba való belépés feltételeit — szúrta ki a Telex egy Kásler Miklós által jegyzett határozatban.

Az Oktatási Hivatal ebben közölte az iskolaigazgatókkal, hogy december elejétől a szülő vagy a gyereket kísérő személy

védettségi igazolvány nélkül csak egy kijelölt pontig

mehet be az iskolába.

„A gyermeket illetve a tanulót köznevelési intézménybe kísérő vagy onnan hazakísérő egy fő nagykorú személy a koronavírus elleni védettségének igazolása nélkül a köznevelési intézmény területére a köznevelési intézmény vezetője által meghatározott pontig léphet be”.

A tanároktól, diákoktól, iskolai dolgozóktól ezzel szemben nem kérnek védettségi igazolványt.

A határozatban foglalt szabály alól azok képeznek kivételt, akik

„a köznevelési intézmény ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan esemény”

következményeinek elhárítását végzik.

Eközben a tanórán is egyre több általános és középiskolában teszik újra kötelezővé a maszkviselést, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten bejelentette, hogy az üzletekbe, a színházakba és mozikba maszk nélkül nem lehet majd bemenni, az iskolai szabályokról azonban az igazgatók dönthetnek — ezt már az Eduline írja.

 

Valódi Hírek