Várkonyi Andrea részleteket árult el a házasságáról: Úgy alszom Lőrinc mellkasán, mint egy kisbaba

Azt hitte, ilyen csak romantikus filmeken létezik.

Várkonyi Andrea napokban megjelent könyvéből szemlézett néhány bekezdést a Blikk hétfőn.

A volt tévés könyvének címe És ezt lehet?, alcíme pedig Jogod van jól lenni, amit ő önmagára egészen biztosan érvényesnek tart, mint azt a mellékelt ábra is mutatja.

A számára ideális férfiról többek közt azt írja a könyvben:

„Az én szememben a férfiasságba beletartozik az is, hogy az illető valamit elért az élete során, saját karrierje, egzisztenciája van. Itt nem a forintok számítanak, hanem hogy valamit kezd az életével. Egy férfihoz számomra

a hatalom is hozzátartozik.

Nem politikai hatalom, hanem az, hogy a pályáján nem a ranglétra alján áll, hanem fel tud mutatni valamit, amit elért, kiharcolt, saját érdemei, tudása, képzettsége alapján.”

Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról is elárul titkokat, például az alvási szokásaikról is ír:

„Korábban soha senkivel nem tudtam összeölelkezve aludni, még egy délutáni szunyókálás erejéig sem. (…) Sokáig azt hittem, csak a romantikus filmekben létezik, hogy két ember egymás karjában szenderedik el, de most, amióta megtaláltam a páromat, meglepődve figyeltem fel rá, hogy csak ráhajtom a fejem a mellkasára, és

mint a kisbaba, úgy alszom”.

Arról is ír, hogy a nemzet gázszerelőjével folytatott beszélgetéseiben gyakran sírja el magát, ha önmagáról beszél, mert Mészáros annyira támogató közeget teremt ehhez.

Persze a pénzügyek is szóba kerülnek: Várkonyi arról ír, hogy őt soha nem tartották el, a szülei is arra nevelték, hogy pénzügyileg ne legyen kiszolgáltatott a párkapcsolataiban.

A Blikk szemléz még néhány sort Bochkor Gáborral való kapcsolatáról és a válásról is, illetve a lap fontosnak tartotta megemlíteni, mit gondol Várkonyi Andrea a megcsalásról:

„Negyvenhat évesen, hosszú kapcsolatokkal a hátam mögött őszintén megmondom, én is csaltam már meg a másikat, és engem is csaltak már meg. Egyik sem jó”.

 

Valódi Hírek