Bodnár Zoltán kiakadt: Matolcsyék nem tesznek eleget a törvényi kötelezettségüknek!

Az MNB elsődleges kötelessége lenne az árstabilitás megőrzése.

A jegybankról szóló törvény minden kétséget kizáróan úgy rendelkezik, hogy a jegybank elsődleges célja az árstabilitás megőrzése és megtartása. Ehhez képest minden egyéb feladat másodlagos, és ennek korlátját képezi az árstabilitás védelme – közölte Bodnár Zoltán, az MNB volt alelnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában.

Az MNB az elmúlt héten kétszer is emelt az alapkamaton, a forint ennek ellenére nem erősödött. Surányi György, az MNB volt elnöke szerint csak a felszínen tűnik úgy, mintha az MNB szigorítana a monetáris politikában. A valóság ezzel szemben az, hogy a jegybank folyamatosan, töretlenül lazít politikáján.

Bodnár Zoltán, az MNB volt alelnöke azt mondta, egyetért ezzel az értékeléssel: júniusban, amikor az első kamatemelést végrehajtotta a jegybank, és Matolcsy György elkezdte a Varga Mihállyal folytatott polémiáját a gazdaságpolitikáról, ő akkor is azt mondta, hogy ez egy színjáték része. Valójában szó nincs arról, hogy a monetáris és a költségvetési politika szembe kerülne egymással, ez az ellentét csupán a kommunikációban jelent meg.

Az MNB megpróbálta visszaszerezni a hitelességét, ami azon múlik, hogy képes-e az árstabilitás elérésére és megtartására. Bodnár szerint ezért kényszerből a magas inflációs adatok láttán kamatemelési ciklusba kezdtek, bár meglehetősen bágyatagon.

Amikor az első kamatemelési lépést bejelentették, akkor mellette néhány egyéb lépést is bejelentettek: egyrészt folytatják a vállalati kötvényvásárlási programot, indítanak egy új, 200 milliárdos zöld hitel lakásprogramot, és megszüntetik a saját maguk által szabott 3000 milliárdos plafont, ami az MNB által vásárolható állampapír mennyiségére vonatkozott.

Bodnár hangsúlyozta, hogy ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy miközben a jegybank úgy tesz, hogy küzdene az inflációval szemben, valójában ugyanolyan pénzbőség teremtő politikát folytat, mint előtte, amivel kifejezetten növeli az inflációs nyomást.

Nem hiteles az a kamatpolitika, amit az MNB csinál, ez látszik a forint jelenlegi árfolyamán is – mondta az MNB volt alelnöke.

„Ez nem érdek kérdése, hanem törvényi kötelezettség kérdése. A jegybankról szóló törvény minden kétséget kizáróan úgy rendelkezik, hogy a jegybank elsődleges célja az árstabilitás megőrzése és megtartása. Ehhez képest minden egyéb feladat másodlagos, és ennek korlátját képezi az árstabilitás védelme”

– mondta Bodnár.

Szerinte arról van szó, hogy Matolcsyék nem tesznek eleget a törvényi kötelezettségüknek, és látszólagos, kétszínű monetáris politikát folytatnak.

Eldőlt az a kérdés, hogy az MNB teljesíti-e a misszióját, vagy változatlanul fontosabb a gazdasági növekedést erőltető, választási költségvetést végrehajtó kormányzati törekvés támogatása – jegyezte meg Bodnár Zoltán, aki szerint törvénysértő állapotban van jelenleg a jegybank.

A teljes beszélgetés >>ITT<< hallgatható meg.

(via atv.hu)

Valódi Hírek