Bejelentették: Ma ülésezett először a tanács, ami az összes NER-mutyit felügyeli

Már meg is kezdték a munkát.

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló törvény értelmében megalakult a Koncessziós Tanács, amely első ülését csütörtökön tartotta — tájékoztatta az MTI-t a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) közleményben.

A hatóság keretében működő Koncessziós Tanács feladata az egységes állami koncessziós joggyakorlat kialakítása, továbbá a koncesszióra vonatkozó jogszabályok alkalmazását elősegítendő ajánlások, iránymutatások, közlemények, tájékoztatók kiadása és útmutatók készítése.

A tanács úgy határozott, hogy tevékenysége első lépéseként

a korábbi koncessziós szerződéskötési gyakorlatokat fogja értékelni.

A hattagú tanács elnöke Biró Marcell (képünkön), az alakuló ülés során megválasztott alelnöke Rigó Csaba Balázs, tagjai Murányi Ernő, Kovács László, Nagy László és Gonda Bence.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2021. október 1. napjával jött létre azzal a céllal, hogy kiszámítható szabályozási és működési környezetet teremtsen egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt ágazatok számára.

A Parlament fideszes többsége még tavasszal fogadta el a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról (SZTFH) szóló törvényjavaslatot.

Az előterjesztő Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára volt, az indoklás szerint pedig a hatóságra azért van szükség, hogy a közérdeket szolgáló, erős és egységes állami szabályozását biztosítsák.

A hatóság alá olyan, a Fidesz által az utóbbi években sorra kisajátított területek tartalmaznak, mint a dohánykoncessziók, a szerencsejátékszervezés (kaszinók), a felszámolási eljárások, de a ide kerül majd be a bírósági végrehajtás is.

Bírót egyébként a miniszterelnök október 1-jei hatállyal nevezte ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának élére. Ezt a pozíciót a megválasztott elnök 9 éven keresztül töltheti be, azaz a

mandátuma 2030. szeptember 30-án jár le, és csak különleges esetekben leváltható.

A hatóság elnöke egyszer újraválasztható. Az elnök a miniszteri fizetésekkel egyenértékű összegű juttatást kap, ami közel nettó kétmillió forint — az egyéb juttatások nélkül.

 

Valódi Hírek