Szijjártó Péter úgy tudja, a legüldözöttebb vallás a világon a kereszténység

Átadta az Európa Tanács elnökségét Olaszországnak, mondott egy-két erőset.

Magyarország egy rendkívüli kihívásokkal teli időszakban töltötte be sikeresen az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának soros elnöki tisztségét, amelyet most átad Olaszországnak — közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Strasbourgban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a testület ülésén elmondta, hogy több okból is rendkívüliek voltak a körülmények az elmúlt időszakban.

Szavai szerint ugyanis Európa a déli és délkeleti irány mellett példátlan módon már kelet felől is komoly migrációs nyomás alatt áll, illetve továbbra is nagy kihívást okoz a koronavírus-járvány, mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból.

Kiemelte, hogy a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca miatt megnőtt a bevándorlók száma a délkeleti útvonalon. Magyarországon is csak idén már mintegy 100 ezer határsértési kísérlet történt, és az érkezők között mindenki afgánnak vallja magát, épp úgy, ahogy 2015-ben mindenki szíriainak vallotta magát.

„Eközben pedig Lengyelország támadás alatt áll kelet felől”

— fogalmazott, hozzátéve, hogy bírálatok helyett szolidárisnak kellene lenni a határaikat védő országokkal. Majd leszögezte: az elmúlt hat év sajnálatos eseményei világosan megmutatták, hogy igenis kapcsolat van a terrorizmus és az illegális bevándorlás között.

A miniszter ezután ismertette a most lezárult magyar elnökség munkáját.

Először a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására tért ki, és aggasztónak nevezte, hogy ezeket Európában, illetve Magyarország szomszédságában is szisztematikusan megsértik. Kiemelte, hogy az Európa Tanács fontos szerepet tölthet be ezen a téren, különösen miután az Európai Bizottság „rácsapta az ajtót” a Minority SafePack kezdeményezésre.

Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy Európa akkor lehet erős, ha biztosítják a nemzeti kisebbséghez tartozók identitásának, kultúrájának megőrzését,ahogy az például Magyarországon történik.

A vallásszabadság védelme kapcsán is aggasztó fejleményekről számolt be, és rámutatott, hogy

a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá a világon,

ami ellen fontos lenne Európának fellépnie. Megemlítette emellett a Nyugat-Európában teret nyerő modernkori antiszemitizmust, ami szerinte az illegális bevándorlás számlájára írható.

„Csodálom, ahogy Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter beszél a rászoruló muszlim közösségek védelméről. Mi miért nem tudjuk ezt tenni, miért nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy támogassuk a rászoruló keresztény közösségeket?”

— tette fel a kérdést.

Szijjártó Péter ezt követően érintette a családok és gyermekek védelmét, s aláhúzta, hogy Magyarország a bruttó hazai termék (GDP) több mint 6 százalékát fordítja a családok támogatására, ami a legmagasabb arány Európában.

Továbbá elmondta, hogy az élet egy jelentős része a virtuális térbe került át, és a sok tapasztalatlan felhasználó könnyű prédát jelent a kiberbűnözők, a szélsőséges ideológiák terjesztői és a sze×uális propaganda számára is. Szerinte ezen a téren európai szintű szabályozásra lenne szükség, ahogy annak kapcsán is, hogy mára egyes, senki által nem megválasztott vállalatvezetők döntenek arról, hogy melyik politikus szólhat felületeiken a szavazókhoz, és melyik nem.

A magyar elnökség hangsúlyt fektetett a környezetvédelemre is — közölte.

Majd hangsúlyozta, hogy Magyarország egyike a világ azon huszonegy államának, amely képes volt arra, hogy gazdasági teljesítménye növelésével párhuzamosan csökkentse károsanyag-kibocsátását.

Végezetül pedig megemlítette azt is, hogy átépítik az Európa Tanács budapesti Ifjúsági Központját.

A Miniszteri Bizottság a 47 tagországot tömörítő Európa Tanács legfőbb államközi döntéshozó testülete. Soros elnöki tisztségét május közepétől november közepéig Magyarország töltötte be.

(via mti)

Valódi Hírek