Itt a nagykövetség felháborodott reakciója a hírre, hogy a moldáviai magyar nagykövet elütött egy intézkedő rendőrt

Kikérik maguknak.

Beszámoltunk arról, hogy intézkedő rendőrt ütött el Kisjenőn a moldáviai magyar nagykövet szombaton.

Az incidensről felvétel is készült, amelyen látszik, hogy Szabó Sándort a rendőr udvariasan figyelmezteti, hogy rossz helyen áll, majd elkéri az iratait.

A nagykövet ezután megpróbál elhajtani, félretolja az autó elé álló rendőrt, aki felszólítja, hogy tolasson hátra, de Szabó ekkor is menekülni próbál.

A magyar nagykövetség hivatalos álláspontja az ügyről románul jelent meg az eredeti hírt is közlő Deschide.MD nevű lapban.

„A Deschide.MD honlapján ( a helyi online média) idén november 6-án megjelent hír

nem felel meg az igazságnak,

tekintve, hogy ott de facto másként történtek a dolgok. Magyarország nagykövete bűncselekményt nem követett el, balesetet nem okozott, a jelenlévők egészségét, testi épségét nem veszélyeztette, és szabad mozgásában senkit nem akadályozott.

A Belügyminisztérium munkatársai – a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben – agresszív magatartást tanúsítottak, nem tartották be a nemzetközi egyezmények előírásait, akadályozva ezzel a nagykövet szabad mozgását, majd különféle tárgyakkal megütötték a nagykövetség szolgálati autóját.

Magyarország Kisinyovi Nagykövetsége hivatalosan is felkérte az érintett szerveket, hogy tárgyilagosan vizsgálják meg a fent említett eseményeket”

(via Blikk)

Valódi Hírek