Kiakadt a Gyurcsány-kormány titokminisztere, szerinte durva történelemhamisítás az őszödi heccfilm

Szilvásy György pert is fontolgat.

Már ügyvédekkel konzultál Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő, tárca nélküli minisztere arról, hogy milyen lépéseket tehet azért, ahogyan őt az őszödi heccfilmben ábrázolták – írja a Népszava.

Szilvásy ennek ellenére tudja, hogy fölösleges bizakodnia, mert az alkotói szabadságra hivatkozva úgyis sok hazugság hangozhat el büntetlenül.

Szilvásy állítja, hogy 2006 őszén bár ő irányította a titkosszolgálatokat, de a rendőrséghez nem volt köze. A filmben látottakkal szemben

„soha nem volt kékvillogós autóm, soha nem száguldoztam, soha nem üldöztem senkit”

– mondta.

„A Fidesz vitte utcára a törő-zúzó, gyújtogató tüntetőket, most pedig a baloldalt próbálja azzal vádolni, amit ő maga csinált. A Fidesz durva történelemhamisítást követ el, goebbelsi módszerekkel akarja átírni a múltat”

– állítja Szilvásy, aki szerint a Fidesz nem bírta elviselni a 2006-os választási vereséget.

Hann Endre több alkalommal kifejtette már, mennyire lesújtó véleménnyel van az általa propagandafilmnek minősített produkcióról. Most azt mondta, komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy

hitelrontás miatt személyiségi jogi pert indít.

A DK nem indít pert a készítők ellen. Viszont a Kossuth Rádióban elhangzottak miatt beperli az MTVA-t. Az állami rádió munkatársa ugyanis tényként említette, hogy Dobrev Klára döntött „2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről”.

Kapcsolódó cikkünk: Magyar György: Ha kibírja, Dobrev Klára ne perelje be az MTVA-t, inkább nyerje meg a választást

Valódi Hírek