Kiderült a júdáspénz: Gubás Gabi napi 400 ezer forintot kaphatott, hogy eljátssza a gonosz Dobrev Klárát

A hazugság ára.

Mint arról beszámoltunk: hatalmas botrány lett belőle, hogy a Kossuth nevét viselő állami propagandarádió kész tényként közölte a Fidesz heccfilmjének hazugságát arról, hogy Dobrev Klára 2006-ban „az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről” döntött volna.

A gátlástalan húzás miatt a Demokratikus Koalíció beperelte az MTVA-t.

A fideszes heccfilmben Gubás Gabi játszotta Dobrev Klárát, akit egy gonosz, aljas, érzéketlen szereplőként mutatnak be — épp az ellenkezőjeként a valóságnak.

Most az is kiderült, hogy Gubás Gabi mennyit kaphatott érte, hogy ebben a gyalázatban részt vegyen.

Homonnay Gergely író, újságíró a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta: a castingon résztvevő színészektől származó információi szerint Gubás

napi 400 ezer forintért

játszhatta el a gonosz Dobrev Klárát a Fidesz kampányfilmjében.

„Kiváncsi voltam, mennyit kaphatott Gubás Gabi az Elk*rtukban nyújtott alakításáért.

A castingra bepalizott színészektől származó információk szerint legalább 400 ezer forint körül lehetett a napidíja, a pontos összeget amint megtudom, mondom.”

– írja Homonnay.

Valódi Hírek