Stummer János szerint akár börtön is járhatna Kósának azért, amit az újságíróknak mondott

Egyelőre nem tudni, mik lesznek a következmények.

Mi is megírtuk, hogy Kósa Lajos csütörtökön újságírói kérdésre beszélt arról, hogy Pintér Sándorék, azaz a Belügyminisztérium, megvette és használja a Pegasus-szoftvert. Az erről készült videót ITT tudod megnézni.

Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke, nemsokkal Kósa nyilatkozata után a Facebookon írt véleményt. A politikus szerint börtön járna azért, amiért a fideszes politikus kikotyogta (?) az ülésen elhangzottakat.

Posztját változtatás nélkül közöljük:

Kósa Lajos ma újságírói kérdésre nyíltan elismerte, hogy Magyarország megvette és használja a Pegazus-szoftvert.

Kósa Lajos ezzel minősített információt hozott nyilvánosságra, ezzel pedig a Büntető Törvénykönyv 256. paragrafus (1) bekezdés alapján minősített adattal való visszaélést követett el, amely a jogszabály szerint

3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A Nemzetbiztonsági bizottság elnökeként meg tudom erősíteni, amit Kósa Lajos mondott. Sőt, én láttam a szerződést is. A bizottság legutóbbi, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál tartott kihelyezett ülésén megtekinthettem azt.

Most akkor mindkettőnket elvisznek, vagy egyikőnket sem? Hogyan lesz, belügyminiszter úr? Én mindenesetre megteszem a szükséges jogi lépéseket.

.

Valódi Hírek