FRISS: Újabb politikus jelentette be, hogy elindul a Momentum elnöki székéért

Kihívót kap Orosz Anna.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy miután az előválasztás első fordulójában utolsó helyen végzett, Fekete-Győr András bizalmi szavazást kért a Momentum küldöttgyűlésétől, amely úgy döntött, hogy új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába.

Fekete-Győr elfogadta a döntést, és október 10-én este beadta lemondását, ezzel öt és fél után távozott a párt éléről, amelynek irányítását ügyvezetőként Orosz Anna vette át.

A Momentum végleges elnöki pozíciójáról azonban csak az őszi tisztújító ülésen döntenek majd.

Az Azonnali.hu ugyanakkor úgy értesült, nem Orosz az egyedüli, aki pályázik a pártvezetésre. A lap információi szerint ugyanis az újbudai alpolgármester mellett

a párt egyik EP-képviselője, Donáth Anna is elindul a Momentum elnöki posztjáért.

Donáth erről a párt belső fórumain posztolt.

Az Azonnali szerint ebből a posztból az derül ki, hogy Donáth Anna szociálisan érzékeny zöld programmal indul, emellett támogatja az erősebb közösségeket is, mert szerinte nem egyéni megoldásokkal lehet felszámolni a 21. század válságait, pl. a klímakatasztrófát. Szerinte a jövőben aktív és támogató állam kell, a klímaváltozás elleni harc enélkül nem fog menni.

A Momentum elnöksége nemrég arról is döntött, habár a bizalmi szavazáson megbukott, a Momentum parlamenti listáját Fekete-Győr András fogja vezetni, illetve a párt frakcióvezetőjének is őt szánják.

(Azonnali.hu nyomán)

Valódi Hírek