Molnár Áron: Iszonyatosan gyorsan meg kellene haladni ezt a Gyurcsány-mániát a fideszeseknek, mert túl van a kínosság határán

Interjúnk a színésszel, aki személyesen olvasott be Németh Szilárdnak.

Tegnap megírtuk, hogy Németh Szilárd a napokban Mohácson, a Hadik Andrásról szóló film (Hadik, a leghuszárabb huszár – a szerk.) forgatási helyszínén járt. A honvédelmi államtitkár amellett, hogy a Habsburg Birodalom első számú katonai vezetője kardjának élethű másolatával hadonászott, Molnár Áron színészbe is belekötött egy Facebook-posztban.

Megkerestük az ügyben a színészt, megkérdeztük, milyen volt a találkozás a Fidesz alelnökével. Molnár a forgatás szünetében, telefonon válaszolt a Nyugati Fény kérdéseire.

Mit keresett Németh Szilárd azon a forgatási helyszínen, ahol dolgozik?

Fogalmam sincs, hogy minek az apropóján jöhetett ki a forgatásra. De engem egyébként nem zavar, mert így legalább lehet olyan emberekkel is párbeszédet kezdeményezni, akikkel nem értek egyet.

Hogy zajlott kettejük között a beszélgetés?

Amikor kijöttem a sátorból, megláttam…

Örült neki?

Nagyon… meglepődtem.

Nem is tudta, hogy oda fog menni?

Fogalmam sem volt róla. Szóval, odaléptem hozzá, bemutatkoztam, hogy Molnár Áron vagyok, mondtam, hogy kit játszom a filmben, és megkérdeztem tőle, milyen érzés magába szívni egy kis kultúrát. Aztán megkérdezte: „Miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van?” Én erre mondta neki, hogy nem.

Szóba hoztam, hogy a Népszabadság bezárásakor Németh úgy nyilatkozott: „éppen ideje volt”. Erre úgy reagált, kitart az állítása mellett. Én pedig azt mondtam neki:

éppen itt az ideje, hogy megbukjon a Fidesz rendszere.

Ezután?

Kérdezte, hogy ki ez a bátor ember, és hogy vajon a szereplő, akit játszom is ezt gondolta volna. És akkor mondtam, hogy igen, ő gondolta volna igazán ezt.

Vidnyászky Attila után úgy tűnik, megvan az újabb közéleti „barátja”.

(Nevet) Igen, úgy tűnik…

Egy videóval is bejelentkezett a napokban, és elmondta ugyanígy szóról szóra, milyen párbeszéd zajlott le önök között. Miért tartotta fontosnak közzétenni a történteket?

Nincsenek érinthetetlen emberek, akik azt csinálnak az állampolgárokkal, amit akarnak. Azt sosem kellene elfelejtenünk, hogy Németh Szilárd volt az az ember, aki 2018-ban Schilling Árpádot és Gulyás Mártont nemzetbiztonsági kockázattá minősített. És azt se kellene elfelejteni, hogy egyébként Magyarországon a Fidesznek a retorikájában megtalálható migránsok elleni uszítás árnyékában rengetegen vásároltak letelepedési kötvényeket, többek között nemzetközileg körözött bűnözők, és ők valahogy nem lett nemzetbiztonsági kockázatnak minősítve.

Végül sikerült a róla szóló jól bebliflázott a baloldali szövegkönyvet előadnia? Merthogy Németh Szilárd ezt írta önről hétfőn a Facebookon.

Én nem láttam, mit írt, mert nem követem a munkásságát ennek az embernek, átküldték, akkor olvastam. Én ezután négy pontban cáfoltam az állításait. A róla szóló gondolataim az nem jobboldali vagy baloldali szövegkönyv, hanem tények.

Németh Szilárd egy jó tanáccsal is ellátta, szerinte jobb lenne, ha egy ilyen tehetséges fiatal színész, mint ön, Petőfi Gvadányi-versét vagy a falusi nótárius budai utazásáról szóló könyvecskét böngészné, nem pedig a gyurcsányi pártpropagandából töltekezne.

Na, ez pont jól rámutat arra, mennyire dilettáns, a színész ugyanis nem a forgatás szüneteiben készül fel a szerepére, hanem a forgatás előtti időszakban. Ekkor nézünk utána mindennek, ami összefügg a szereppel kapcsolatban, jelen esetben eljártam lovagolni, vívni jártam, történészekkel találkoztam, akik felkészítettek a korismeretből. De nem haragszom Németh Szilárdra, hiszen nem tudhatta.

Hozzátenném, én sem szólok bele a pacalkészítés receptjeibe.

Töltekezett a gyurcsányi propagandából?

Tényleg van még ilyen ember, aki besz*pja, hogy van ilyen, hogy gyurcsányi propaganda? Ez a szöveg tényleg létezik velünk kapcsolatban, akik évek óta azt hangoztatják, mekkora szükség lenne a valódi elszámoltatásra? Iszonyatosan gyorsan meg kéne haladni ezt a Gyurcsány-mániát, mert túl van a kínos faktoron. És egyébként az elszámoltatásért felelős kormánybiztosok, akiket ők, a fideszesek, kineveztek, akiknek azt lett volna a feladatuk, hogy felelősségre vonják Gyurcsány Ferencet, ők hol vannak.

(címlapkép: Molnár Áron / Facebook)

 

Valódi Hírek