FRISS: Bizalmi szavazást kért maga ellen a MOK elnöke, a teljes vezetőség távozhat

Kincses Gyulával együtt az egész elnökség bukhat novemberben.

Bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. A voksolás a november 27-én esedékes országos küldöttgyűlésen lesz.

Kincses 2019. november 30-án került a MOK élére, amikor Égei Istvánt váltotta az elnöki poszton, viszont már akkor kijelentette, félidőben bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen.

Ugyanakkor, ha Kincses november 27-én nem kap bizalmat, akkor a teljes elnökség távozik.

A 24.hu-nak Lénárd Rita, MOK alelnöke elmondta, ők maguk döntöttek arról, ha Kincses nem kap bizalmat elnökségének hátralévő két évére, akkor vele együtt ők is távoznak.

Indoklása szerint ugyanis csapatként kezdték a munkát, és ha úgy adódik csapatként is távoznak.

Szerinte az elmúlt két évben sokat dolgoztak, és sok mindent elértek, de ha „nincs bizalom, akkor nincs értelme tovább harcolni”.

„Ez a csapat egyben működik, együtt akarunk változtatni” – mondta az alelnök a lapnak.

Lénárd hozzátette, ha a küldöttek ellenük szavaznak, akkor egy ügyvivő elnökség veszi át az irányítást, amelynek egyetlen dolga lesz: előkészíteni az új elnökválasztást. Ugyanakkor ha novemberben leszavazzák Kincses Gyulát, akkor egy időre ellehetetlenül a 49 ezer orvos érdekeit képviselő kamara működése.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek