Kiderült: Elképesztő összegért forgatott a Parlamentben az őszödi heccfilm stábja

Két napig forgattak néhány jelenetet az országházban.

Mi is beszámoltunk róla, hogy csütörtökön mutatták be Kálomista Gábor Elkxrtuk címen futó “politikai krimijét”, a premier vetítésen pedig egymást taposták a fideszes sztárok, politikusok a Corvin Moziban.

Az őszödi beszédet és az azt követő eseményeket feldolgozó politikai heccfilm több jelenete is – mint kiderült – a Parlamentben játszódik. A film főhőse ugyanis az Országház folyosóin és üléstermeiben is nyomoz a 2006-os zavargásokba torkolló hatalmi visszaélések után.

A 24.hu érdeklődésére a Országgyűlés Sajtóirodája megerősítette, a stáb valóban forgatott a Parlament épületében,

a produkció két és fél napot forgatott, és 7 010 000 Ft + Áfát fizetett.

Hozzátették, ez ugyanakkor nem számít egyedi esetnek, mivel több film jeleneteit is itt rögzítették, és jelenleg szerződéskötési stádiumban van két film forgatása. (Blokád c. Antall Józsefről és egy másik Tisza Istvánról). Ezen kívül az elmúlt egy évben 12 turisztikai jellegű országházi forgatásra adtunk engedélyt, de a Kossuth téren is rendszeresen készítenek felvételeket – írja a portál.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek