Gulyás Gergely is pontozta az őszödi heccfilmet a kormány propagandalapjának

A film jelenleg 1,2-es értékelésen áll az IMDB-n.

Mi is beszámoltunk róla, hogy csütörtökön mutatták be Kálomista Gábor Elkxrtuk címen futó „politikai krimijét”, a premier vetítésen pedig egymást taposták a fideszes sztárok, politikusok a Corvin Moziban.

A bemutatót követően Gulyás Gergelyt a Magyar Nemzet kérdezte meg arról, hogyan értékelné a látottakat. A kancelláriaminiszter a kormányközeli lapnak arról beszélt, 2006 ősze a rendszerváltás óta eltelt harminc év mélypontja volt emberi jogi, jogállami szempontból, indokolt volt filmre vinni, már csak azért is, hogy ne ismétlődhessen meg újra.

Hozzátette, a film szerinte hűen mutatja be azt, amit a rendőrség 2006 őszén elkövetett, és azt is, ami mögötte állt.

„Azért is fontos ez a film, mert emlékeztet rá, hogy a hatalommal nemcsak élni, de visszaélni is lehet”

– vélekedett Gulyás Gergely.

A tárcavezető azt is elmondta, egy egytől tízig terjedő skálán

a maximális tízesre értékelné a politikai heccfilmet, és mindenkinek csak ajánlani tudja a filmet.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint izgalmas és jó lett a film, jó színészi teljesítményekkel.

A film egyébként jelenleg 1,2-es értékelésen áll az IMDB-n.

(Magyar Nemzet nyomán)

 

Valódi Hírek