Hatalmas áremelést terveznek a taxisok az egekbe szökő benzinár miatt

Tárgyalnak a hatóságilag rögzített ár emeléséről.

A megdrágult üzemanyag és a koronavírus miatt még mindig haldokló turizmus miatt 30 százalékos áremelést akarnak kiharcolni a fővárosi taxisok — derült ki az ATV Híradójából.

A pandémia miatt 60-70 százalékkal csökkent az utasforgalom, ezért közel kétezer taxis hagyott fel a személyszállítással, ez is oka az emelésnek, amit azonban a hatósági ár miatt nem tudnak végrehajtani a budapesti taxitársaságok.

A benzinért jelenleg 496, a gázolajért pedig 512 forintot kérnek, ennek a kitermelése pedig nagyon nehéz Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint.

Éppen ezért a Budapesti Iparkamarán keresztül kezdeményezték, hogy

„tárgyaljuk meg

a hatósági rögzített árnak az esetleges emelését,

hiszen olyan költségváltozások vannak a vállalkozások üzemeltetésében, ami nagyon komoly hatással van a vállalkozásokra”

— mondta a Híradónak.

 

Valódi Hírek