Most derült ki: Állami cég telefonszámáról szervezik a CÖF október 23-ai „békemenetét”

A Belügyminisztérium alá tartozó NISZ-nél csöng ki a telefon.

A 2005 óta kizárólagos állami tulajdonú és a Belügyminisztérium alá tartozó Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. nevére regisztrált telefonszámon várják azok jelentkezését, akik csatlakozni szeretnének a Civil Összefogás Fórum október 23-ra meghirdetett „Békemenet” nevű demonstrációjához

– erről számolt be Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő péntek reggel.

Mint írja, a telefonszámot inkognitóban hívta fel, és Kővári László szekszárdi fideszes képviselő lánya vette fel, aki arról tájékoztatta, hogy

„nagyon sok buszt fognak szervezni, ingyenes lesz az út és szóljak másoknak is”.

Hadházy a Facebook-bejegyzésében a Fidesz Tolna megyei 1. választókerületi alapszervezetének fizetett Facebook-hirdetését is közölte.

Eszerint a demonstrációra szervezett buszokra a 30/8211-925-ös telefonszámon lehet jelentkezni. A szám a Magyar Telekom nyilvántartása szerint

a NISZ ZRt. Budapest VIII. kerület, Csokonai utca 3. szám alatti központjához tartozik.

Hadházy megjegyezte, korábban a NISZ bonyolította a Nemzeti Konzultációt is, ők dolgozták fel a beérkező válaszokat, és ők üzemeltették az online honlapot is.

A társaság tulajdonosi jogait a honlapjuk szerint 2008 óta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő gyakorolja.

Valódi Hírek