Kiderült: Egyetlen járványügyi szabályon változtattak Káslerék az iskolákban

Már legalább 270 iskolát érinthet a járvány.

Folyamatosan emelkedik azoknak az oktatási intézményeknek a száma, ahol intézkedni kellett a koronavírusos megbetegedések miatt – írja a Népszava az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tájékoztatására hivatkozva.

A tárca közlése szerint jelenleg az iskolák 2 százalékát – kb. 270 intézményt és jellemzően egy-egy osztályt – érint tanügyi intézkedés, néhány hete ez a szám egy százalék körüli volt.

Az EMMI úgy tudja, a jelenlegi tanévben arra még nem volt példa, hogy egész iskolára kellett volna ilyen intézkedést elrendelni.

A pedagógus érdekvédelmi szervezetek szerint ugyanakkor a hivatalos adatok nem minden esetben fedik a valóságot, hiszen

érdemi kontaktkutatás, kötelező tesztelés továbbra sincs.

Ahogy nincsenek olyan központi járványügyi szabályok sem, mint például a maszkviselés vagy a testhőmérséklet mérés. Igaz, erről az iskolák dönthetnek saját hatáskörben is. Így az Eduline szakportál értesülései szerint t9bb általános és középiskola diákjának már a tanteremben is maszkot kell viselnie.

A kormány ugyanakkor egy szabályon mégis változtatott.

A Népszavának küldött tájékoztatást szerint

az igazolt fertőzöttekre „továbbra is” érvényes a tíz napos karantén.

Ez az igazoltan fertőzött pedagógusokra és a diákokra is vonatkozik,

akkor is, ha egyébként be vannak oltva.

Korábban ugyanis az volt érvényben, hogy az a tanár, diák vagy más iskolai dolgozó stb., aki megkapta a védőoltást vagy az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen, nem minősül kontaktszemélynek és karanténkötelezettség sem vonatkozik rá.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek