Megtörte a csendet Orbán veje, elmondta, miért költöztek Marbellára

Ez a két dolog: üzlet és nyelvtanulás.

Szeptember végén derült ki, hogy Orbán Viktor nagyobbik lánya, Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István a spanyolroszági Marbellára költöztek. Az okokról nem sokat lehetett tudni.

Közben a Magyar Hang úgy értesült, hogy Tiborcz István eladta a Csabdi külterületén található Tiborcz-tanyaként ismertté vált ingatlant, valamint a környező, mintegy 80 ezer négyzetméternyi földet.

A központi területet még 2018-ban vette meg egy bizonyos M. László, míg az azt körülvevő mintegy 80 ezer négyzetméternyi föld idén tavasszal került a férfi unokájának, M. Tasnak a tulajdonába.

Tiborcz István erre reagálva azt nyilatkozva mindenkit megnyugtatott, hogy nem számolják fel magyarországi érdekeltségeiket,

további üzleti lehetőségeken dolgozik itthon és külföldön is,

„szeretném megelőzni a találgatásokat, szó sincs arról, hogy felszámolom a magyarországi érdekeltségeimet”, a birtokot azért adta el, mert az túl messze van Budapesttől.

Arra a kérdésre, hogy ha itthon képzeli el a jövőjét, miért költözött családjával Spanyolországba, azt mondta, ez a döntés csak egy átmeneti időszakra szól.

„Alapvetően két ok miatt döntöttünk úgy, hogy Marbellába költözünk. Egyrészt adódott néhány üzleti lehetőség, amelyekkel élni akartam, emiatt igen sok időt kell Spanyolországban töltenem.

Azt viszont nem akartam, hogy keveset találkozzak a gyerekekkel. Másrészt a kislányom ötéves, az utolsó évben az iskola előtt jó lehetőségnek tűnt, hogy

angolul és spanyolul tanuljon ő és a testvérei is.

A legképtelenebb találgatások jelentek meg arról, hogy felszámolunk itthon mindent, holott további üzleti lehetőségeken dolgozom Magyarországon és külföldön is”

– mondta a miniszterelnök veje a lapnak.

Kapcsolódó cikkünk: Lefotózták Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt a spanyolországi Marbellán

Valódi Hírek