Hűtlen kezelés: 30 milliárd forintnyi kínai „vakcina” rohadhat ránk a raktárakban

Megérte.

30 milliárd forint értékű Sinopharm vakcina áll a raktárakban, 4,5 milliárdnyit pedig elajándékozott a magyar kormány — derült ki a 444.hu csütörtöki összeállításából.

A lap összeszedte, hogy állunk most vakcinafronton, felhívva a figyelmet arra, hogy a koronavirus.gov.hu-n közölt táblázatokból hiányzik az az adat, hogy a beérkezett vakcinák hány százalékát használták fel eddig.

Ezeket az adatokat az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szokta publikálni, az ő táblázataik alapján pedig Magyarországon eddig az összes beérkezett oltóanyagnak csupán a felét használtuk fel, ennél csak Bulgáriában rosszabb az arány.

A magyar arányt az is rontja, hogy a többi EU-s országban az uniós beszerzésre, azaz a nyugati vakcinákra hagyatkoztak, Magyarországra viszont 2 millió adag orosz és 5 millió adag kínai vakcina is érkezett.

Magyarországon eddig Pfizerből adták be a legtöbb adagot (az első, a második és a harmadik dózist is beleértve), összesen 5 308 448-at. Sinopharmból 2 106 695, Szputnyikból 1 805 110, AstraZenecából 1 244 840, Modernából 686 619, Janssenből pedig 153 817 fogyott.

3 millió adag Sinopharm vakcina áll tehát a raktárakban, ami nagyjából

30 milliárd forintnak felel meg,

hiszen ez volt a legdrágább oltóanyag, egy adag 31,5 euróba került.

A lap emlékeztet, hogy nyáron 400.000 adagot ajándékozott el a kormány: ez mintegy 4,5 milliárdnyi vakcina volt.

A raktárakban felhalmozott készletek szavatossága hamarosan lejár, viszont Magyarország — az unióban egyedüliként — nem csatlakozott az újabb uniós vakcinabeszerzéshez, amivel Pfizert vásárolnak a tagállamok.

 

Valódi Hírek