Varga Zoltán: Dobrev Klára a garancia, hogy a fideszes bűnözőket elszámoltatjuk!

Díszpolgári cím és dupla végkielégítés helyett Európai Ügyészség.

Ha Dobrev Klára lesz Magyarország miniszterelnöke, akkor elszámoltatás is lesz: a lopott vagyont visszavesszük, a bűnösöket börtönbe csukjuk — mondta napirend előtti felszólalásában Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa hétfőn.

Varga emlékeztetett: az előválasztást Dobrev Klára és a DK nyerte, a párt programjában pedig kiemelten fontos szerepet kap az elszámoltatás.

Hangsúlyozta: a 16 körzetből 85-ben győzelmet arató Dobrev Klára annak köszönheti a sikerét, hogy az elszámoltatás ügyét

ő képviseli a legkövetkezetesebben.

Úgy fogalmazott:

„A Demokratikus Koalíció nem adóztatná meg a lopott vagyont: ha ezt tenné, az azt jelentené, hogy elfogadhatónak tekintik a lopást”.

Hozzátette: nem lesz Tiborcz-adó, de Mészáros-mentőöv sem.

„Ezeket a pénzeket ugyanis egyszerűen vissza fogjuk venni”

— mondta, kiemelve: 2022 után nem csak a lopott pénzt veszik vissza, de a bűnösöket is börtönbe csukják. Hangsúlyozta, hogy a következő kormány egyik legfontosabb feladata lesz, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, segítve a büntetőügyek feltárását és a felelősök elszámoltatását.

„Távozni kell a legfőbb ügyésznek is”

— utalt Polt Péterre a politikus, rávilágítva, hogy Polt számos, fideszes politikus elleni büntetőügyben nem végzett érdemi munkát.

Az elszámoltatás része lesz az is, hogy visszaadják a magyaroknak a kormány által elbitorolt Balatont, a szállodákat, a termőföldeket, a pénzintézeteket és az egyetemeket.

„Ha valaki azt gondolja, hogy

kormányváltás létezik elszámoltatás nélkül,

és minden változatlan maradhat, az ordas nagyot téved”

— fogalmazott. Varga úgy véli, ez azt jelentené, hogy az új kormány akár hónapokon belül is megbukhatna.

Videó:

.

Valódi Hírek