Megvan az előválasztás második fordulójának időpontja: Ezen a héten választhatjuk ki Orbán kihívóját

Már nem kell sokat aludnunk.

A Telex nem hivatalos információi szerint

október 10-én, vasárnap kezdődik, és 16-án, vasárnap zárul az ellenzéki előválasztás második fordulója,

amelynek során eldől, ki lesz Orbán Viktor kihívója. Pénteken még nem volt erről döntés, ugyanis akkor a pártok delegáltjait tömörítő Országos Előválasztási Bizottság nem tudott dűlőre jutni.

A második fordulót eredetileg október 4-e és 10-e között szervezték volna meg, azonban az előkészületek és a szavazólapok nyomtatása miatt ezt ki kellett tolni egy későbbi időpontra. Az ellenzéki vezetők helyt adtak annak a javaslatnak is, amely szerint két hétvégén is lehessen szavazni: ezt azzal hidalták át, hogy az egyhetes szavazás vasárnap indul, és a következő hét szombatján zárul.

Az előválasztás következő körében már csak a miniszterelnök-jelöltek között lehet választani. A második fordulóban Dobrev Klára, a DK jelöltje és Karácsony Gergely, az MSZP-P-LMP, vagy Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa mozgalom jelöltje között lehet választani. Utóbbi két induló közül az egyikük biztosan visszalép a másikuk javára, így két jelöltre lehet számítani.

A választáson az első körhöz hasonlóan offline, sátrakban és online is lehet majd szavazni. A szavazás lezárultát követően eldől, ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, és

megteremtődik a teljes ellenzéki egység a jövő tavaszi választásokra.

(Telex/Nyugati Fény)

Valódi Hírek