Nem semmi: Már több mint 100 pert nyert Czeglédy Csaba a kormánymédia ellen, itt a legújabb

Csengethetik a sérelemdíjat.

Dr. Czeglédy Csaba közösségi oldalán adott hírt arról, hogy újabb pert nyert a közmédia ellen.

A hirado.hu-n még 2018-ban jelent meg róla egy hazugságokkal teli cikk, ennek az ügynek került most pont a végére.

A Fővárosi Ítélőtábla a DK szombathelyi — nyertes — képviselőjelöltje szerint kegyes volt, hiszen az első fokon megítélt 600.000 forintos sérelemdíjat 400.000 forintra mérsékelte:

„… és akkor békésebb vizekre evezve.

Jogerősen pert nyertem az évi 90 milliárd forintból működő közmédia ellen a Fővárosi Ítélőtáblán. A tábla kegyes volt velük, mert a számukra egyébként sem sok elsőfokon megállapított 600.000 forint sérelemdíjat 400.000 forintra mérsékelte.

A bíróság megállapította, hogy a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. megsértette a jóhírnévhez való személyiségi jogomat azzal, hogy 2018. március 26. napján az általa kiadott hirado.hu internetes sajtótermékben megjelent, „A Czeglédy-recept: adómilliárdok baloldali kampányokra” című cikkben

1️⃣ valótlanul híresztelte, hogy dr. Czeglédy Csaba baloldali kampányok illegális finanszírozására használt elcsalt adómilliárdokat;

2️⃣ valótlanul híresztelte, hogy dr. Czeglédy Csaba teljeskörűen segítette a veszprémi Kész Zoltán kampányát plakátok legyártásával, azok kiragasztásával, nyomdai munkákkal és az aktivisták finanszírozásával, és mindezt a Human Operatoron keresztül tette;

3️⃣ továbbá valótlanul híresztelte, hogy Rig Lajos, a Jobbik jelöltjének tapolcai kampánya mögött is Czeglédy Csaba állhatott.

Az ítélőtábla kimondta, hogy a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a sérelmezett közlések valóságát bizonyítani tartozott, mely bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.

100 feletti megnyert pernél tartok már.

Azon, hogy a kormánypárti sajtó mást sem csinál évek óta, csak hazudozik rólam, már nem is csodálkozom.

Azonban ugyanezt csinálja a közmédia is a közszolgálatiság jegyében, ez pedig szégyen.
A hazugság terjesztése megy nekik, miközben az ellenzéki előválasztásról az elmúlt hetekben egyszer sem számoltak be tényszerűen.

Rajtam nem fog múlni, hogy ezt már csak hat hónapig tehessék.”

Valódi Hírek