Kiderült: Több jelentős európai lap újságíróját is kizárták Orbán Viktor és Andrej Babiš közös sajtótájékoztatójáról

Vajon miért?

Orbán Viktor és Andrej Babiš cseh miniszterelnök közös csehországi sajtótájékoztatójára több jelentős európai lapot sem engedtek be szerdán — írta meg a Seznam zprávy nevű portálra hivatkozva az Azonnali.

Orbán hivatalosan állami látogatásra ment a választásra készülő Babišhoz, valójában azonban

egy kampányeseményen vett részt szerdán.

A lap szerint a francia Le Monde, a német Die Zeit, illetve a szintén német regionális közszolgálati televízió, az ARD újságírója sem kapott akkreditációt, de a Seznam zprávyt sem engedték be a sajtótájékoztatóra kapacitáshiányra hivatkozva.

A Le Monde tudósítója ráadásul elmondása szerint látta, amint egy akkreditáció nélküli újságírót az utolsó pillanatban beengedtek., rajta egy olyan mellény volt, amint a helyi „Hitrádio” neve szerepelt.

A Média1 ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az ilyesmi Magyarországon sem ismeretlen gyakorlat: legutóbb egy júniusi kormányinfóra nem tudott bejutni a Magyar Hang és a Direkt36 sem.

Orbán egyébként a sajtótájékoztatón azt mondta: lassan megfordulnak a viszonyok, mivel

„korábban azt gondolták, hogy Közép-Európa nem tud boldogulni Nyugat-Európa nélkül, ma a nyugat-európai gazdaságok nem tudnak működni Közép-Európa nélkül”.

(kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Valódi Hírek