Itt vannak az adatok: Több mint ezermilliárd forint mínuszban zárta az első félévet a magyar állam

Dübörög a gazdaság.

Az előzetes adatok szerint

1112 milliárd forint, a GDP 4,2 százaléka

volt a kormányzati szektor 2021. I. féléves hiánya – közölte péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a legfrissebb jelentésében.

A kormányzati szektor kiterjed a központi kormányzatra és az alá tartozó intézményekre, a társadalombiztosítási alapokra és az önkormányzatokra.

Az egyenleg megegyezik a 2020. első félévivel, GDP-arányosan viszont 0,5 százalékponttal alacsonyabb a tavaly ilyenkorinál.

Az idei év első félévében 2020 azonos időszakához képest a kormányzati szektor bevétele

10 502 milliárd, kiadása 11 614 milliárd forint volt, ez adja az 1112 milliárd forintos hiányt.

A bevételek 604 milliárd forinttal, 6,1 százalékkal nőttek.

A legnagyobb értékkel, 433 milliárd forinttal, 10,9 százalékkal a termelési adók bővültek, amelyen belül 387 milliárd forint (18,7 százalék) volt az áfabevétel növekedése. A jövedelemadó-bevételek 218 milliárd forinttal, 14,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A társadalombiztosítási hozzájárulások 97 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal lettek magasabbak.

A kiadások 605 milliárd forinttal, 5,5 százalékkal emelkedtek. A bővülés a kifizetett munkavállalói jövedelem esetében 166 milliárd forint (6,5 százalék), a pénzbeni társadalmi juttatásokat illetően 219 milliárd forint (8,2 százalék) volt.

(ksh.hu/ hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek